A Sárkeresztúri úti Szentlélek katonatemetőt 1991 júniusában nyitották meg. A sírkertben összesen 4.000, az első és a második világháborúban elesett katona nyugszik, közülük 2.500-an németek, a többiek főként magyarok, illetve más nációkhoz tartózó hősök voltak. A temető központi keresztje az időjárás viszontagságai miatt rendkívül megrongálódott az elmúlt esztendőben, ezért a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség támogatásával ma egy új, fából készült keresztet adtak át ünnepélyes, méltó katonai tiszteletadás keretében.

A ceremónián Székesfehérvár Önkormányzatát Róth Péteralpolgármester, Németország Nagykövetségét Uwe Clemensvezérkari alezredes, véderőattasé, a Honvédelmi MinisztériumotVargha Tamás honvédelmi államtitkár, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságát Szabó András ezredes, parancsnoki irodavezető, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetséget pedig Kovács Imre magyarországi megbízott képviselte. Jelen volt továbbá Oláh Emil ezredes, protestáns tábori lelkész, Takács Tamásalezredes, katolikus lelkész, illetve számos társadalmi szervezet képviselője Magyarországról és a Németországból. 

A német és a magyar Himnusz elhangzása után Kovács Imre, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi képviselője mondott köszöntőt. Arról beszélt, hogy nemcsak az első és második világégés hőseiről, hanem minden, háborúban elesett katonáról megemlékezünk.„A Német Nemzeti Gyásznap előestéjén eljöttünk, hogy emlékezzünk mindazokra, akik áldozatul estek a háborúk kegyetlen kényszereinek. Eljöttünk, mert hisszük, hogy ezzel a béke és a nemzetek közötti megértés ügyét szolgáljuk… Az elhunytak közül többen név szerint azonosíthatóak, de sokuknak mindörökké nyomuk veszett. A Szentlélek temetőben nyugvók sorsa része lett a magyar történelemnek, és ezáltal a környező településeknek kötelezettsége lett e szomorú örökség megőrzésében. Emiatt is örömteli, hogy emlékünnepségünkön a fiatalabb korosztály is képviselteti magát. 

„Ha tudni akarod, hogy egy ország mennyire becsüli múltját, nézd meg temetőit!” – idézte Széchenyi István szavait a ceremóniánVargha Tamás honvédelmi államtitkár. Hangsúlyozta: „Ha körbenézünk a Szentlélek temetőben, látjuk és érezzük, hogy megbecsüljük a múlt hőseit. De nem tudunk nem emlékezni arra, hogy ez nem volt mindig így. Sokan vagyunk itt ma, akik ha néhány évtizeddel ezelőtt elhaladtunk e terület mellett, nem is tudtuk, hogy ez egy temető. De huszonöt évvel ezelőtt ledőlt egy fal, ledőltek a gátak és a félelmek, és követhettük szívünk parancsát, amelyet már az ókorban megfogalmazott Szophoklész „Antigoné” című drámájában. Azt a tanítást hagyta nekünk örökül, hogy a halott katona nem ellenség többé, a halott katonát el kell temetni és emlékezni kell rá... A katona harcolt, küzdött, helytállt, és legdrágábbat, az életét adta.  Mindannyiuk áldozata bizonyítja egy másik ókori gondolkodó, Seneca tanítását, aki szerint senki sem azért szereti a hazáját, mert hatalmas, hanem azért, mert az övé.” 

Az avatóünnepségen méltó szavakkal emlékezett meg a hajdanvolt fiatal hősökről Róth Péter alpolgármester is.„Csaknem háromezer magyar és német, fiatal férfi nyugszik itt, akik közt bizonyára ott voltak koruk ígéretei is. Mesteremberek, talán művészek, mérnökök, vagy reménybeli tudósok, de bizonyára mind olyanok, akik gondoskodtak volna szüleikről, testvéreikről, családot alapítva pedig új nemzedékek sorát indíthatták volna el… Ez pedig baj bizony, mert az emberi faj hasonlóan alakul – jó és rossz tulajdonságot örökítve az utódokra –, mint a földeken ringó búza… Azzal a különbséggel, hogy – bizakodásunk szerint – gondolkodásunk alkalmassá tesz minket arra is, hogy ezt a változást jó felé irányítsuk, vagyis, hogy nemesedjünk! Nos, azok, akiknek idő előtt kellett az életüket odadobniuk, sajnos nem vehettek részt ebben a fontos előrehaladásban. A búzamező egy darabját tűz pusztította el, odavesztek a szárak, amelyek tán még dúsabb kalászt, még kövérebb magokat érlelhettek volna… Ma, száz évvel az első és hetvenöt évvel a második nagy világégés kezdete után nem is lehet aktuálisabb és fontosabb, mint az az elhatározás, hogy új hősi halottak fölé ne emelkedjenek soha többé új keresztek! Halottaink így nyugodhatnak csak békében!” 

A beszédeket követően imákkal és áldásokkal, a szent keresztet magasztaló énekkel, koszorúzással és az emlékezés virágainak elhelyezésével, majd egy német katonadallal és a magyar Takarodóval ért véget a megemlékezés.