A barátságos meccseknek megvan az a külön "bájuk", hogy a papíron gyengébb csapatok is képesek legyőzni magasabban rangsorolt ellenfeleiket, akik persze nagyon ritkán mennek fel a pályára egy ilyen tesztmérkőzésen legerősebb összeállításukban, s még ritkábban veszik komolyan ezeket az edződerbiket.

 

Az orosz játékosokon is látszott, hogy nem Messi vagy C. Ronaldo, de még csak nem is Hazard vagy Thomas Müller áll velük szemben a túloldalon, hanem Dzsudzsák Balázs és Juhász Roland, akik magyar mércével mérve ugyan nagy nevek és remek játékosok, de meg sem közelíti ázsiójuk a legjobbakét.

 

Ennek megfelelően láttunk egy igyekvő, de korlátozott képességű együttest és egy jobb, erőteljesebb, de nem túl motivált alakulatot, akik egy nagyon felejthető, gyengécske első félidőt követően produkáltak egy egészen élvezhető másodikat, amit három góllal fűszereztek, s tulajdonképpen simán nyertek utóbbiak, tehát az oroszok.

 

A magyar csapaton most is látszott, hogy akar, küzd, hajt, de maga a játéka nem sok elképzelést tartalmaz. Dzsudzsák bátran harcolt a bal oldalon a védőkkel, ő és Tőzsér távoli lövésekkel is próbálkozott, egy-két beadás után is tudtunk veszélyt teremteni a kapu előtt, de Priskin közeli próbálkozásán kívül, ami centikkel kerülte el a kaput, nem tudtunk jelentősebb ziccert kialakítani a szépítő gólig, ami már nagyon a végén (86. perc) esett. Az sem volt meglepő, hogy megint gyakran lefagyott a védelmünk, mindkét bekapott gól könnyen elkerülhető lett volna.

 

Az elsőnél egy jobb oldali szögletnél fejelt 5 magyar között a kapuba Ignasevics, a másodiknál Kerzsakov lépett ki a nem túl rendezett hátsó alakzat tagjai között, s szerzett könnyű találatot. Amikor kedvük szottyant megindulni a vendégeknek, sokkal gyorsabbak voltak és egy az egyben úgy szaladtak át a védőinken, mintha ott sem lettek volna...

 

Összességében véve az oroszok csak annyit fociztak, ami a győzelemhez kellett, mi pedig hiába igyekeztünk, nem tudtuk meglepni őket. A két csapat között minimum ez az egygólnyi különbség megvan minden körülmények között.

 

Székesfehérvári szempontból történelmi mérkőzés volt ez, hiszen korábban soha, egyetlen alkalommal sem szerepelt a magyar válogatottban egy mérkőzésen öt Videotonos focista, sőt, még négy sem! Most ott volt a kezdőben Juhász és Kovács István, a második félidőben pedig Nikolics, Simon Ádám és Gyurcsó is pályára lépett! Ezt mindenképpen meg kell jegyezni, mert nagy valószínűséggel ez sem következik be újra belátható időn belül.

 

Nem is lógtak ki a sorból a fehérváriak. Juhász Roland vezére volt a csapatnak, többször ment előre is, ahogy a Vidiben szokott, nem ő a védelem gyenge pontja, s nem mellesleg 85. válogatottságával utolérte a legendás Puskás Ferencet! Kovács István kicsit megilletődötten játszott, sokszor mozgott be üres területre, többször indult meg kecsegtető helyzetben, de nem mert nagyon vállalkozni az orosz védők között -általában túlerőben is voltak- s többször túl könnyen labdát vesztett. Simon Ádám újoncként helytállt, egyszer egészen remek ütemben mentett kritikus helyzetben, de volt amikor nagyon könnyen faképnél hagyták, lefordultak róla vagy lefutották.

 

Nikolics Nemanja bizonyította gólérzékenységét, egyetlen ziccerét könyörtelenül bevágta (ráadásul a gyengébbik, bal lábával), s többször igyekezett helyzetbe hozni társait is. Produkciójával jelezte, hogy lehet rá építeni a jövőben. Itt jön a nagy kérdés, kinek jelezte, illetve jelezhette?

 

Aki most ott ül a kispadon, vagy aki majd ott ül hamarosan? Akár marad és véglegesítik posztján Dárdai Pált, akár nem (erre van reálisabb esély), tehát akárki lesz a válogatott trénere a tavaszi sorsdöntő Eb-selejtezőkön, a legfontosabb dolga, hogy kitalálja, miként lehet stabilabbá tenni a védekezésünket és hogyan lehet erőteljesebb a támadójátékunk, hogy ne a szerencsére és a pontrúgásokra kelljen hagyatkoznunk, ha nyerni akarunk.

 

Ki kell mondani, soha nem volt ennyire szerencsés a helyzetünk, mint most: adott egy romokban heverő görög válogatott, egy fogható román csapat, s még három olyan ellenfél, akiket jelen állapotunkban is le tudunk győzni, ezzel a védelemmel és ezzel az esetleges játékkal!

 

Ehhez hozzájön az, hogy immár három csapat juthat ki a tornára, ami adja, hogy ekkora esélyünk odaérni egy Eb-re még soha nem volt és talán nem is lesz egyhamar. Nincs mit szépíteni: ha ezt a feladatot sem tudjuk, ilyen körülmények között megoldani, egyszerűen nincs miben reménykedni.

 

Akkor valóban csak a magyar futball teljes újraépítése segíthet, de nem csak szavakban, látható tettekben is. Ebben az esetben nem marad más, mint megnyomni a "reset" gombot és kész...

Hozzászólások

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."