Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Négypontos meccs lesz Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. október 10.

ImageA szakemberek szerint a rájátszásba kerülésért az Alba Volán egyik legnagyobb ellenfele a HC Innsbruck lesz. Így vérbeli négypontos mérkőzésre kerül sor pénteken a Jégcsarnokban. - Az Alba Volán igen biztatóan kezdte a szezont, de a legutóbbi találkozókon megtorpanni látszott az együttes. A legutóbbi két mérkőzését elveszítette a csapat a Graz 99ers és a Vienna Capitals ellen.

"Bízunk a győzelemben, de tisztában vagyunk azzal, hogy az Innsbruck elleni összecsapás legalább annyira nehéz lesz, mint a Graz elleni volt. Az Innsbruck is azon klubok közé tartozik, amely a legjobb nyolc közé kerülésért küzd" - mondta Ted Sator vezetőedző.

Legutóbb, a Bécs ellen Nathan Martz ismét pontot szerzett, ám a többi légiós csatár nem dolgozott olyan hatékonyan, mint ahogyan azt a szakvezetés elvárná. Miközben az osztrák főváros csapatának négy gólját is külföldi csatárok szerezték, nálunk az Ocskay-Palkovics-Fekete hármason kívül másoktól is nagyobb támadóerő kellene. Éppen ezért ismételten változtatani fog a sorokon a szakmai stáb. Igaz ez a kapusposztra is.

"Szuper Levente lesz a kezdőkapusunk pénteken. A fiatal Hetényi Zoltánnak nehéz dolga volt kedden, most visszatér Szuper a gólvonalra." - jelezte a vezetőedző, és hozzátette: "A módosításokkal az a célunk, hogy támadásban javuljunk, miközben hátul nem kapunk kettőnél több gólt."

A találkozót az RTL Sportklub csatorna élőben közvetíti, a riporterek Léderer Ákos és Török László lesznek.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >