Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Aktualizálta feladatait a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Nyomtatás E-mail
Írta: J. Mező Éva   
2014. december 04.

Image

Ülésezett a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). A tanácskozáson jelen voltak a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda munkatársai is, akik bemutatták legújabb drogmegelőzési kutatásaik eredményét, majd ezt követően a jelenlévők Östör Annamária alelnök vezetésével áttekintették a város nemrég elfogadott drogellenes stratégiájának aktuális feladatait.

 

A Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szerdai ülése szakmai műhelymunkával kezdődött, a Nemzeti Drogmegelőzési Iroda munkatársainak közreműködésével. Burszki Mónika, a szervezet megbízott vezetője ismertette a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 2012-2013-ban készült felmérését, amely a 6-18 éves fiatalok egészségmagatartásnak jellemzőire irányult, különös tekintettel a drogok használatára, illetve az azzal kapcsolatos védő és kockázati tényezőkre. Az igazgató az országos adatok mellett külön kiemelte a Közép-Dunántúli Régió adatait is. ”Kutatásunk megalapozottságát mutatja, hogy közel 8000 mintavételből áll és a kitöltendő adatlapok községekbe is eljutottak. Az országos eredmények szerint a dohányzás fiúknál falusi környezetben emelkedik, lányoknál az alkoholizálás megyeszékhelyen magasabb. A droghasználatban és a dohányzásban a 9. osztályos fiúk erősen érintettek.”

A kutatás sorrendet is felállított: ez alapján régiónk a leginkább veszélyeztetett területnek számít droghasználat terén, megelőzzük ebben a fővárost is. A felmérés elméleti konklúziója az, hogy a deviáns modellek, a szülői támasz hiánya, a családi konfliktusok, a másik nem iránti viszony vezeti a fiatalokat leginkább a droghasználathoz, de szerepe van benne az alacsony önértékelésnek és a gyenge megküzdésnek is. A gyakorlati konklúziót a szakember úgy vonta le, hogy a megelőzésben elsősorban a komplex programoknak van létjogosultsága. Erősíteni kell a szülő-gyermek kapcsolatot, és a lokális közösségeket, ugyanis az ebben élők felelősséget vállalnak egymásért, hogy a közösségben lelkileg egészséges gyermekek nőjenek fel.

Burszki Mónika megerősítette, hogy a ráfigyelés, a szeretet és annak kimutatása, a gyermekkel együtt töltött minőségi idő, az ebben való beszélgetések segítik a fiatalokat abban, hogy biztos jövőképük alakuljon ki, ami tovább segíti őket az egészséges életmód kialakításában, megtartásában.   

A Nemzeti Drogmegelőzési Iroda programjairól még elmondta, hogy road show-t szervezve járják az országot, ahol lehetővé teszik a helyi közösségek bemutatkozását a fiataloknak, erősítve bennük, hogy van pozitív alternatíva a szabadidő eltöltésére. Ebben segítenek népszerű sportolók és művészek is. Székesfehérváron december 11-én, csütörtökön lesz ez a találkozó 12.30 órától az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Székesfehérváron szeptember végén fogadta el a közgyűlés a város aktuális drogellenes stratégiáját és cselekvési tervét, ami célul tűzte ki a szakemberek képzése mellett a minél szélesebb körű tájékoztatást. Ennek értelmében és egy újabb nyertes pályázatnak köszönhetően ez év októberétől 2015. március végéig kilenc alkalommal szervez a KEF börzéket és workshopokat a középiskolák iskolaigazgatóinak, ifjúságvédelmi felelőseinek és az iskolai drogprevencióban résztvevő pedagógusainak. Ezeken a programokon a KEF drogprevenciós tevékenységet folytató szakmai szervezetei mutatkoznak be saját, iskoláknak szánt szakmai programjaikkal. Az ülésen Östör Annamária alelnök vezetésével tekintették végig az aktuális feladatokat a szakemberek. 

Székesfehérvár Önkormányzata 2003-ban fogadta el első helyi szintű drogprevenciós stratégiáját, amelynek célja az önkormányzat és a drogügyekben érintett helyi intézmények, szervezetek munkájának összehangolása. Ennek részeként készült el a droghasználatot feltáró kutatás, Székesfehérvár középiskolás diákjainak érintettségére fókuszálva. Ebből kiderül: a diákok 77 százaléka soha nem használt marihuánát, vagy hasist, életük során 3 százalékuk már kipróbálta az ecstasyt. Igen elterjedt körükben a szipuzás, melyek során szerves oldószereket, hígítókat, ragasztókat, hajtógázt lélegeznek be.  A diákok 97 százaléka soha nem használt LSD-t, vagy egyéb hallucinogént, minden huszadik tanuló azonban már használt amfetaminokat, illetve mefedront. Fogyasztott már alkoholt gyógyszerrel a megkérdezettek 8 százaléka, és elgondolkodtató adat, hogy minden tízedik diák vesz be időnként altatót és nyugtatót. Az is nyugtalanító helyzet, hogy a megkérdezett diákok 7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy évben kínált, adott el, vagy adott neki valaki illegális drogot az iskolában.

A drogstratégia megfogalmazza a prevenciós irányokat: a korosztályi szabadidős programok bővítését, a helyi média aktívabb bevonását, a szülői és családi programok bővítését, valamint a szórakozóhelyeken történő prevenciós munka beindítását. A kínálat csökkentése érdekében fontos szempont a kábítószermentes szórakozóhelyek ösztönzése és a fokozottabb rendőri jelenlét is az iskolák körül, valamint a hatósági ellenőrzés szigorítása.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >