Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Hagyományőrző Hét a Felsővárosi Általános Iskolában Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2015. január 16.

Image

Szent Sebestyén tiszteletére hagyományőrző hetet szerveznek 2015. január 19-től a Felsővárosi Általános Iskolában. A háziversenyek mellett sport- és egészség programot, valamint házi és városi tanulmányi versenyeket rendeznek a gyermekeknek. Az eseménysorozatot az országos Szent Sebestyén Röplabda Kupa zárja.

 

 

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezik a Szent Sebestyén Hetet a Felsővárosi Általános Iskolában.  Január 19-én, hétfőn helyismereti versenyre várják a város felső tagozatos diákjait, míg a 2. osztályosok az „Aprókobak-próba” komplex tanulmányi versenyen mérhetik össze tudásukat városi szinten.

Az iskola diákjai kedden, január 20-án részt vesznek a fogadalmi szentmisén, amelyet Szent Sebestyén tiszteletére rendeznek a Felsővárosi templomban 2014. január 20-án, kedden 10.00 órától. A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak. Ennek értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek. Szent Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozott. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Január 20-án ünneplik a szent mártírt, aki Diocletianus római császár keresztényüldözései során ezen a napon halt vértanúhalált.

 

A Szent Sebestyén napi szentmisét követően délután házi nyelvtan-, illetve városi matematika- és szavalóversennyel folytatódik a hét programja a Felsővárosi Általános Iskolában. Szerdán délelőtt az alsó tagozatosok a régi idők játékaival ismerkedhetnek meg, valamint az egészségügyi előadás keretében a pestisjárványról lesz szó. A 13.00 órakor kezdődő ünnepi megnyitón Földi Zoltán igazgató mond köszöntőt. Ezt követően rendezik meg az 5-6. osztályosok német nemzetiségi megyei versenyét. A programsorozat városrész-ismereti, angol helyesírási és puzzle háziversennyel folytatódik csütörtökön.

A Szent Sebestyén Hagyományőrző Hét zárónapján, január 23-án, pénteken 08.00 órakor kezdődik a Szent Sebestyén Röplabda Kupa IV. korcsoportos fiú-lány torna. A meghívásos versenyen Kaposvár, Kecskemét, Gógánfa, az MTK, valamint a Dunakanyar SE és a Felsőváros csapatai vesznek részt, és ezzel ér véget az egyhetes programsorozat a Felsővárosi Általános Iskolában.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >