Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Új szemlélet a székesfehérvári iskolai egészségfejlesztésben Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2015. január 16.

Image

Börzéket, workshopokat szervez a Székesfehérvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a város általános és középiskoláiban. A március végéig tartó programsorozatban három, drogprevencióval foglalkozó szakmai szervezet mutatja be tevékenységét az iskolák pedagógusai, ifjúságvédelmi szakemberei számára. A sorozat megvalósításában a KEF szorosan együttműködik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületével. – hangzott el a részleteket ismertető sajtótájékoztatón.

 

 

Székesfehérvár Önkormányzata 2014-ben „Új szemlélet a székesfehérvári iskolai egészségfejlesztésben” címmel nyújtotta be pályázatát a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézethez. A pályázat általános célja volt, hogy az önkormányzatok forráshoz jussanak a kábítószerügyi egyeztető fórumok működési költségeinek fedezésére. Fehérvár önkormányzata sikeresen szerepelt a kiíráson, és 495 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A forrásból a Székesfehérvári KEF március végéig összesen kilenc alkalommal szervez börzéket, workshopokat a város általános és középiskoláiban a pedagógusok és az ifjúságvédelmi felelősök számára, hogy megismertesse három, drogprevencióval foglalkozó szakmai szervezet – az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány, a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia és a Wichern Alapítvány Tranzit Addiktológiai Szolgálat – működését, szolgáltatásait. A program hatékony megvalósításában a KEF szorosan együttműködik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székesfehérvári Tankerületével. Első állomásként a KLIK január 13-án értekezlet keretében tájékoztatta az iskolaigazgatókat a sorozat megvalósításáról és további menetéről. A nyertes pályázat lehetővé tette továbbá egy kiadvány megjelentetését is, melyben a három szervezet tevékenységéről és elérhetőségeiről olvashatnak hasznos információkat az érdeklődők.

„Az volt a szándékunk, hogy a székesfehérvári szakmai szervezetek személyesen találkozzanak azokkal a fiatalokkal, akiket szeretnénk megszólítani.”
 – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Östör Annamáriaegészségügyi tanácsnok, a Székesfehérvári KEF alelnöke, és köszönetét fejezte ki a KLIK Székesfehérvári Tankerületének együttműködéséért. Elmondta: prevenciós tevékenységük egyre bővül, hiszen saját környezetükben tudnak kommunikálni az általános és középiskolás diákokkal, de a továbbiakban az intézményi tanórákon, egészségnapokon, családi napokon is lehetőség lesz a találkozásra, a tapasztalatcserére. A segítségnyújtás szándékával mennek az iskolákba, így minden olyan intézmény és szülő jelentkezését várják, ahol, illetve akinél felmerül az igény a szakemberek támogatására és a prevencióra.

Östör Annamária
 szavai szerint nagyon fontos, hogy a megelőzésen túl alternatívát biztosítsanak a székesfehérvári fiataloknak az önérvényesítésre, örömök és sikerélmények szerzésére. Erre nagyon sok lehetőség van a sportban, az utánpótlás-nevelésben, a kultúrában és a különféle intézmények egyéb foglalkozásain.

„A KLIK Székesfehérvári Tankerületének intézményei szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen olyan lehetőségeket kapnak Székesfehérvár városától, amelyek országosan is példaértékűek.”
 – emelte ki a sajtótájékoztatón Török Szabolcs, a tankerület igazgatója. Hozzátette: mind a szülőknek, mind a pedagógusoknak fel kell ismerniük, hogy nem folytathatnak struccpolitikát, és egyetlen intézmény sem mondhatja el, hogy kívül áll a drogfogyasztás problémáján. A beteggondozáson, a rehabilitáción kívül különösen nagy hangsúly kerül manapság a megelőzésre, amit korán kell elkezdeni. Ehhez nem elég egy évben egyszer megjelenni az iskolákban, hanem tudatosan be kell építeni a pedagógiai programokba a prevenciós tevékenységet. Fontos, hogy a diákok életének részévé váljanak a hasznos információk, és a fiatalok tudjanak nemet mondani a különféle szerek használatára. A KLIK Székesfehérvári Tankerülete mindent megtesz azért, hogy lehetőséget teremtsen a szakmai szervezetek és az intézmények közötti kapcsolatok erősítésére.

 

Az együttműködésben résztvevő szervezetek szintén bemutatkoztak a sajtótájékoztatón. 

A Wichern Alapítvány Tranzit Addiktológiai Szolgálatról Holl Mártaszakmai vezető elmondta: 2010 óta érhetőek el a Sziget utca 21/1. szám alatt. Alacsony küszöbű szenvedélybeteg-segítéssel, információnyújtással, tanácsadással, interaktív konzultációs csoportos foglalkozások megszervezésével foglalkoznak, és elsősorban a fiatalok tartoznak a célcsoportjukba.  A város számos oktatási-nevelési intézményével jó kapcsolatokat ápolnak.

A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia az alkohol-, kábítószer- , nikotin- és gyógyszerfüggőknek, a játékszenvedélytől szenvedőknek és hozzátartozóiknak segít két fehérvári helyszínen, a Gyümölcs utca 14. és a Móri út 18-20. szám alatt – mondta Farkas Istvánintézményvezető.  A prevenciót készségfejlesztő foglalkozásokon keresztül valósítja meg a szervezet. Megelőző foglalkozásokat szerveznek negyedik osztálytól tizenkettedik osztályig, a korosztályi sajátosságoknak megfelelően más-más tematikával. Fontos, hogy a fiatalok megérték: elsősorban kábítószer-használat nélkül lehet igazán teljes életet élni.

Székesfehérváron elsőként nyitott drogambulanciát az Egészségdokk Közhasznú Alapítvány a Mártírok útja 2. szám alatt, ahol szeretnék integráltá tenni a nappali ellátást. – ismertette Gönczi Gábor szakmai vezető. 2014. január elsejétől elindították a szenvedélybetegek lakhatási támogatásának programját olyan emberek számára, akik megküzdöttek a drogproblémával és képessé váltak az önálló életre. Ha megkeresés érkezik, szívesen részt vesznek az iskolai prevenciós tevékenységben is.

A drogprevenciós programsorozatról a  Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges elérhetőségen kérhetnek tájékoztatást az érdeklődő intézmények, pedagógusok és a szülők is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >