Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Megtekinthető a tervmódosítások dokumentációja
Megtekinthető a tervmódosítások dokumentációja Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2015. január 28.

Image

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata tervmódosításokat indított el a Székesfehérvártól déli irányban kivezető Börgöndi út mellett, az M7 autópályától délre eső területre vonatkozóan, új 132/22 kV-os táppont és az azt megtápláló 132 kV-os vezetékek létesítése céljából. Az előzetes tájékoztatási szakasz dokumentációja, valamint a véleményezés módja és határideje a város honlapján és a Főépítészi Iroda előtti (Városház tér 1. fsz.) hirdetőtáblán is megtekinthető.

 

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint Gesztor önkormányzat, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) számú Kormányrendelet 37.§-ban foglaltaknak megfelelően, megindítja a 17/2004 (II.12) számú közgyűlési határozattal elfogadott Székesfehérvár Megyei Jogú Város településszerkezeti terve és leírása, a 7/2004. (II.24.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott, többször módosított Székesfehérvár Megyei Jogú Város külterületének, valamint egyes belterületi területrészeinek helyi építési szabályzata és szabályozási terve, a 67/2010. (IX.27.) számú Kt. határozattal megállapított Szabadbattyán Nagyközség Településszerkezeti terve és leírása, a 14/2010. (IX.28.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott Szabadbattyán építési szabályzata és szabályozási terve, a 43/2010. (III.29.) számú Kt. határozattal megállapított Pákozd Nagyközség településszerkezeti terve és az 5/2010. (III.29.) számú önkormányzati rendelettel jóváhagyott Pákozd Építési Szabályzata módosítását, a Székesfehérvártól déli irányban kivezető Börgöndi út mellett, az M7 autópályától délre, új 132/22 kV-os táppont, és az azt megtápláló 132 kV-os  vezetékek létesítése céljából.

 

Az Önkormányzat a teljes körű nyilvánosság biztosításának érdekében az előzetes tájékoztatási szakasz dokumentációját, a véleményezés módját és a vélemények beérkezésének határidejét közzétette awww.szekesfehervar.hu honlapon (http://onkormanyzat.szekesfehervar.hu - Főépítészi Iroda - Településrendezés - Egyeztetési eljárások), valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Főépítészi Iroda hirdetőtábláján (8000 Székesfehérvár Városház tér 1. fsz.).

A hirdetőtáblára kihelyezett dokumentáció ügyfélfogadási időben tekinthető meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >