Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Pallin marad az AV19 trénere
Pallin marad az AV19 trénere Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2015. február 06.

Image

Sajtótájékoztató keretében jelentették be a Fehérvár AV19 jégkorong csapatának vezetői, hogy a következő szezonban is Rob Pallin irányítja az EBEL -ben vitézkedő együttes szakmai munkáját. A város polgármesterének részvételével lebonyolított tájékoztatón a vezetőedző szerződésének meghosszabbítása mellett természetesen a most folyó bajnokság esélyeinek latolgatása, valamint az egyre sikeresebb akadémiai képzés is szóba került.

 

A szezon eddigi részét Ocskay Gábor szakosztály-igazgató, Fekti István az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia sportigazgatója, Dr. Cser-Palkovics András polgármester, a csapat részéről pedig Rob Pallin, Bartalis István és Frank Banham értékelték.

Az immár új szerződéssel is rendelkező vezetőedző kezdte a sort: „Először is szeretnék köszönetet mondani Ocskay Gábornak, hogy lehetőséget kaptam. A többi klub 11. helyre sorolt minket a szezon előtti ligaülésen, ennek ellenére hatodikként sikerült végeznünk a 44 mérkőzéses alapszakasz során. A játékosaim kihozták magukból a maximumot. A szezon elején sok sérült játékosunk volt, az első két sorból 4 játékos esett ki, ez tovább emeli a teljesítményünket. Sokan gondolhatják, hogy nem fontos a következő tíz mérkőzés, de igen is az. Nagy és gyors csapat vagyunk, több csapat is van, akik nem szeretnének velünk kezdeni a rájátszás során. Az elmúlt öt mérkőzésen nagyon jól teljesítettünk, védekezésben kiválóak voltunk, ami azt eredményezte, hogy támadásban sok lehetőséghez jutottunk. Mindenki hozzátette a maga részét, csapatként játszottunk, ezért tudtunk ilyen jól teljesíteni.”

Dr. Cser-Palkovics András polgármester mindenek előtt az akadémia munkáját dicsérte: „Elsőként szeretném kiemelni az akadémia sikerét, az itt elvégzett munkának is köszönhető, hogy ennyi fiatal játékos szerepel a felnőtt csapatban. Szeretném, ha ez a műhely nem csak Fehérváron és Magyarországon lenne kiemelkedő, hanem európai szinten, és olyan játékosokat tudnánk kinevelni, akik a felnőtt válogatottnak is erősítést jelentenek.” 

A városvezető a felnőtt csapat szereplését is méltatta: „Megköszönöm Robnak és a játékosoknak is a szezont, nem csak az eredmény miatt, hanem mert ebben az évben megvalósult, ami a cél, beépíteni a fiatalokat. A bajnokságnak még nincs vége, az ami most történik az az összefogás, kemény munka eredménye. Nem csak Fehérvár hanem a Magyar jégkorong számára is fontos ez a műhely. Mindenki azért dolgozik, hogy pénzügyileg és infrastruktúrában is előre tudjunk lépni. Mindig fontos kiemelni, hogy közösségi célja is van a sport támogatásának. Fontos visszaigazolás a gyerekeknek hogy ezekkel a játékosokkal, személyesen is találkozhatnak. Mindenkinek gratulálok az év eddigi részéhez, küzdjünk azért. hogy ennél többet is elérhessünk, mert ez a közeg és szurkolótábor megérdemli a sikereket.” - idézte Dr. Cser-Palkovics Andrást az AV19 honlapja.

Rob Pallin új szerződése kicsit már megelőlegezett bizalom is, hiszen az EBEL-szezon legfontosabb része, a középszakasz és a mindent eldöntő rájátszás még hátravan. Mindazonáltal kétségtelen tény, hogy Pallin amolyan vészmegoldásként lett a furcsa körülmények között távozó Marty Raymond helyett a kispad főnöke, nem sokkal a szezon kezdete előtt, s az alapszakaszban bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmas a feladat megoldására, akár hosszabb távon is.

A Volán a felsőházi középszakaszt kedden (február 10.) este Salzburgban kezdi a listavezető Red Bull otthonában, majd következik 13-án pénteken 19:15 -kor az első hazai derbi a Villach ellen.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >