Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow YBL MIKLÓS MAKETTKIÁLLÍTÁS A VÁROSHÁZÁN
YBL MIKLÓS MAKETTKIÁLLÍTÁS A VÁROSHÁZÁN Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2015. március 06.

Image

Székesfehérváron, a Városháza emeleti díszfolyosóján látható az Ybl Miklós neves épületeit bemutató makettkiállítás. A budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara 2014-ben a vándortárlat elkészítésével emlékezett meg az építészmester születésének 200. évfordulójáról. A „szekrényekben”, két szinten elhelyezett maketteket betekintő nyílásokon keresztül, több nézőpontból ismerhetik meg az érdeklődők.
 
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építészettudományi Kar mesterképzésen résztvevő hallgatói iskolájuk névadója előtt tisztelegve, több technikával is feldolgozták a mester épületeit. A makettek három fekete „szekrényben” helyezkednek el különböző témakörök szerint, láthatunk szakrális épületeket, palotákat és középületeket, illetve korabeli szerkezeti részletek.
 

 
Az egymás fölött két sorban elhelyezett, aprólékosan kidolgozott, megvilágított maketteket egy vagy több irányból, betekintő nyílásokon keresztül nézhetik meg az érdeklődők. Ez az elrendezés egészen különleges perspektívában mutatja be Ybl alkotásait, tudatosan nem az egészre, hanem a részletek összhangjára fókuszálva.
 
A látogató így több nézőpontból vizsgálhat egy-egy épületet, és olyan részleteket fedezhet fel, melyeket távolról figyelmen kívül hagyna. A betekintő nyílások mellett rövid épületismertető olvasható.
 

 
A vándorkiállítást elsőként Budapesten, később Tapolcán mutatták be. A székesfehérvári Városházán március 16-án zárják a tárlatot, majd továbbviszik a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolába, ezt követően pedig Gödöllőre.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >