2015. március 15. A nemzet ébredése |
Írta: ÖKK | |||||
2015. március 13. | |||||
Forr a belváros: Petőfi Sándor, Szendrey Júlia, Jókai Mór naplóit követve elevenedik meg a történelem. A korábbi évek elsöprő sikereire való tekintettel Székesfehérvár 2015-ben is egyedülálló programmal tiszteleg a forradalom és szabadságharc nagyjai előtt. Az utca hősei és a vásározók között a nézők is átélhetik a magyar nemzet függetlenségét kivívó dicső nap eseményeit. Az ünnepségekről a Hiemer-házban rendezett sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Székesfehérvár és Fejér Megye Önkormányzata hagyományosan közösen készül a március 15-i nemzeti ünnepre. – emelte ki a sajtótájékoztatón dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, majd megköszönte a város szervező munkáját. Elmondta: az idei programok rendkívül széleskörűek, főként a város és a megye fiataljait célozzák meg, ami rendkívül fontos a hazafias nevelés, a nemzeti összetartozás szempontjából. Az elnök arra kérte a megye lakosait, hogy lehetőségeik szerint minél nagyobb számban képviseljék saját településüket a székesfehérvári ünnepségeken.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő székesfehérvári ünnepségek már március 12-én, csütörtökön a kegyeleti futással, majd március 13-án a hagyományos koszorúzásokkal elkezdődnek. Pénteken a város valamennyi ’48-as emlékművénél megemlékezéseket tartanak a székesfehérvári iskolák, közintézmények közreműködésével. Ez egy hagyományos programeleme lesz a március 15-re történő felkészülésnek, sok-sok ünneplőbe öltözött fiatallal találkozhatunk majd a városban. – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Róth Péteralpolgármester. Elmondta: Kozáry Ferenc színművész és csapata idén is nagy lelkesedéssel készül a 15-i ünnepségekre, melyeket hagyományosan a Városház téren rendeznek. Számos újdonsággal rukkolnak elő a programon, amely azért is különleges, mert ez lesz a Fehérvári Programszervező Kft. első rendezvénye.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|