Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pázmánd önkéntes tűzoltói is önállóvá válnak Nyomtatás E-mail
Írta: Szabó-Bisztricz Anett   
2015. március 17.

Image

Április elsejétől újabb önkéntes tűzoltó egyesület avatkozhat be önállóan tűzeseteknél, műszaki mentéseknél. Fejér megyéből elsőként a pázmándi önkénteseknek sikerült a szigorú követelményeknek megfelelni, így hamarosan három település elsődleges mentő tűzvédelmét biztosítják. Az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltóság beiktatási ünnepségét Pázmándon tartották, amelyen mások mellett részt vett a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője is.

 

 

A rendezvény a pázmándi kisiskolások műsorával kezdődött a Fejér megyei település tűzoltószertára előtt. A gyerekek a tűzoltóságot bemutató versekkel köszöntötték a vendégeket, majd dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő méltatta az egyesület tevékenységét, és ünnepi beszédében felidézte a pázmándi önkéntesek múltját, igyekezetét, helytállását. Beszédében kiemelte, hogy mindannyian büszkék lehetünk mindarra, amit Pázmánd évtizedeken át az itt élő emberek tűzvédelméért tett és tesz a mai napig. Az első lépéseket 1884-ben tették meg, amikor tűz pusztított a faluban. Utána megépült a tűzoltószertár, amely a pázmándiak folyamatos, kétkezi munkájának eredményeként kiállta a történelem viharait, és amely előtt most felsorakozva új fejezet kezdődik az egyesület életében. A pázmándi önkéntesek már bizonyították, mennyire fontos a saját településük, sokszor jöttek önként segíteni a bajban. Különös gondoskodással fordulnak az utánpótlás-nevelés felé, az egyesület ifjúsági csapatai minden alkalommal az élvonalban szerepelnek a hagyományos és a CTIF szabályok alapján lebonyolított tűzoltósport-versenyeken. A gyerekek már kisiskolás korukban megismerik a tűzvédelem alapjait, és felnőttként ők lesznek majd azok, akik – ha eljön az idő – átveszik a tűzoltók helyét. A sok igyekezetnek, kitartásnak, önkéntes munkának és összetartásnak köszönhetően a pázmándi egyesület április elsejétől önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltóságként folytatja tevékenységét. Ez azt jelenti, hogy három település, Pázmánd, Kápolnásnyék és Vereb közigazgatási területén egyedül is végezhetik a tűzoltási, műszaki mentési feladatokat. Az egyesületből huszonkilencen vállalták a készenlétet, ami országosan is egyedülálló. Ők lesznek azok, akik elsőként segítenek, ha baj van, és ha kell, életeket mentenek. Ehhez rendelkeznek minden szükséges technikai felszereléssel és szakmai tudással, képzettséggel. Ugyanakkor nem maradnak egyedül, a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokságról mentor segíti a szakmai munkájukat, és a fenntartási, működési költségek fedezésére központi forrásból havonta támogatásban részesülnek. Országosan csaknem hatszáz önkéntes tűzoltó egyesület működik, a pázmándi a sorban a tizenharmadik, amely 2013 óta a szigorú feltételeknek megfelelve önállóan is beavatkozhat.  Mindaz, amit az egyesület elért, olyan erény, amely példaként áll az ország többi önkéntes tűzoltó egyesülete előtt – emelte ki a dandártábornok, aki beszédének végén jó erőt, egészséget és sok sikert kívánt az önkéntes tűzoltóknak.


Az ünnepségen dr. Reichenbach Mónika, Pázmánd polgármestere a tűzoltók családjának mondott köszönetet mindazért a támogatásért, amellyel nap mint nap segítik az egyesületet. Hozzátette, hogy az önkormányzat kiemelt feladata a település önkéntes tűzoltóinak támogatása, és ha az egyesületről van szó, nincsen leküzdhetetlen akadály. Rátermettség, elszántság, hivatástudat jellemzi az önkéntes tűzoltókat, akik nemcsak az egyesületért, a pázmándiakért, hanem a bajbajutottak megsegítéséért is áldozzák életüket, és ezért Pázmánd lakói mindennap hálával tartoznak.


Az egyesület önálló beavatkozásra feljogosító oklevelét Bérczi László adta át Domak Tibor parancsnoknak. Az egyesület tevékenységét a jövőben mentorként a székesfehérvári hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Ambrus Sándor tűzoltó zászlós, különlegesszer-kezelő segíti, aki az erről szóló parancsot Magosi Lajos tűzoltó ezredestől, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától vette át. Az önálló beavatkozáshoz Vabrik Zoltán, a váli önkormányzati tűzoltóság parancsnoka ajándéktárgy adományozásával gratulált az egyesületnek. A rendezvény végén a történelmi egyházak képviselői megáldották a tűzoltószertárt és a járműveket.

 

Az ünnepség után Magosi Lajos tűzoltó ezredes, Fejér megyei katasztrófavédelmi igazgató pohárköszöntőjében a több mint százharminc éves pázmándi önkéntes tűzoltó egyesület áldozatos munkáját, a településen élők összetartását emelte ki. Köszönetet mondott az önkormányzatnak, hogy lehetőségeihez mérten folyamatosan segíti az egyesület működését. A pázmándiak sosem adták fel, közös akarattal, összefogással, mindig egy emberként cselekedtek, és ennek a több évtizedes munkának az eredménye, hogy április elsejétől Fejér megyében elsőként önállóan is beavatkozhatnak. Tisztelet és köszönet ezért azoknak az önkéntes tűzoltóknak, akik saját életük kockáztatásával vállalják mások megsegítését.

 

 
< Előző   Következő >