Festménykiállítás nyílt Bakonycsernyén |
Írta: Fehérvári Hírek | |||||
2015. április 03. | |||||
Simon M. Veronika Cserhát-Munkácsy és Holló László díjas székesfehérvári festőművésznő kiállításában gyönyörködhetnek a Bakonycsernyére látogató műkedvelők. A "Tavaszváró" című tárlat versekkel átszőtt megnyitója igazi kulturális élményt jelentett a vendégeknek.
Több, mint száz látogató előtt nyitotta meg a „tavaszt” és Simon M. Veronika kiállítását Turjákné Szentesi Icu művelődésszervező, Turi Balázs polgármester és Enyedi Béla Beőthy Nagydíjas szépíró Bakonycsernyén. Régi mesterségeket ábrázoló, telefonkártyával festett és tavaszváró festmények kerültek ez alkalommal a galéria falaira. A csernyeiek megismerkedhettek a művésznő által illusztrált mintegy 180 könyv közel tíz százalékával, s szabadon belelapozhattak a bemutatott kötetekbe. Turi Balázs polgármester a tárlaton elhangzott beszédében kiemelte, hogy Simon M. Veronika kicsit csernyeinek számít, hiszen öt évig élt ehelyütt, itt járt hordta ki gyermekét is, aki itt járt óvodába - és aki azóta ügyvéd lett. A művésznő Bakonycsernyéről járt be a móri gimnáziumba tanulni, illetve a Videotonba dolgozni. A kiállítást övező tavaszváró ünnepi műsorban közreműködött a helyi Művelődési Ház néptánccsoportja és Ifjúsági Klubjának tagjai. A tárlat díszvendége Simek Valéria költőnő volt, aki saját versét adta elő. A megnyitó végén Simon M. Veronika beszélt a kiállított képek technikájáról és egy festményt ajándékozott a Művelődési Háznak.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|