Akaraterejének köszönhetően végül mindig a jó oldal győzött. Most is szeretne, de nem ez az elsődleges cél és nem is ez a sportbéli realitás.

- Téged sokan ismernek, szeretnek Fehérváron, ezért talán rendjén is van, hogy nagyok az elvárások feléd. Nem így gondolod? - De, tavaly még magam is azt gondoltam, akár dobogóra is állhatok. Nos, ez illúzió volt. Másfél éve még az volt a gondom, hogyan úszok le egyáltalán tízezer métert 125 kilósan. Innen a világszínvonalig sokkal hosszabb és rögösebb út vezet, mint azt álmodni mertem volna.

- Elment a kedved az egésztől? - Dehogyis! Tudom, hogy lesz még olyan világverseny, ahol valóban esélyesként állok majd rajthoz. De nem Kazanyban. Időt kérek! Magamtól, a sportkedvelőktől. Meg az égiektől ott a versenyen: jó időeredményt.

- A helyezés nem is számít? - Dehogynem. Úszok, ahogyan csak tőlem telik, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.

- Azért szoríthatunk érted, ugye? - Persze, igazán hálás vagyok minden biztató szóért, ez nem is kérdés! Köszönöm mindenkinek!

Azt már régi barátként és kollégaként teszem hozzá: Karcsi nem akármilyen utat járt be addig, amíg idáig eljutott. De ezt hagyjuk. Ez már a múlt.

Ő is tudja, ezért tekint előre. Egyelőre Kazanyig. Aztán -ha ott még nem- jön az érem is, mert azt tudni kell, hogy amit Sáringer Karcsi a fejébe vesz és nagyon akar, előbb-utóbb meg is csinálja!