GINOP - 85 milliárdból bővíthetnek a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások |
![]() |
![]() |
Írta: Bácskay Gergely | |||||
2015. július 09. | |||||
Július 9-től pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások a GINOP keretében termelési kapacitásaik bővítésére, illetve kapacitásbővítésére meghirdetett összesen 85 milliárd forintos támogatási keretösszegre. Az előbbi kiírás esetében 50 és 500, utóbbinál pedig 5 és 50 millió forint között nyerhető el vissza nem térítendő állami hozzájárulás. E szerint a legtöbb esetben lehetséges maximum 50 százalékos támogatási arány mellett legfeljebb 1 milliárd forintos beruházásokat támogatnak pályázatonként. Az összeg elsősorban meglévő telephelyek fejlesztésére, gépbeszerzésre és a közvetlenül az ezekhez kapcsolódó ingatlanfejlesztésre fordítható. ![]() „A pályázatok kis túlzással történelmi jelentőségűek, mert ekkora összegű forrás évek óta nem volt elérhető a hazai kkv-k számára, és az eszközpark bővítése és modernizálása óriási lehetőséget jelent a hazai kkv-szektor versenyképességének fokozása szempontjából” – mondta Kolossa Péter, a MultiContact Consulting Kft. pályázati igazgatója. A pályázatok kifejezetten a feldolgozóipar vállalatait kívánják támogatni, ami a textilipartól az autógyártásig több ezer vállalkozás számára biztosít jelentős forrásokat. Bár a két pályázat a gépbeszerzésre fókuszál, kiemelendő, hogy mindez nem ösztönzi a humán munkaerő gépekkel történő kiváltását, mivel a nyerteseknek minimum a pályázat kétéves időtartamára létszámtartási kötelezettséget kell vállalniuk, továbbá legalább 5 százalékkal kell növelniük személyi jellegű kiadásaikat. A fentiek mellett több további kötelezettségek – többek között az á rbevétel növekedésének kötelme – is járul a támogatáshoz, fokozandó a vissza nem térítendő támogatások felhasználási hatékonyságát.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|