Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Országos atlétikai szenior bajnokság - afrikai körülmények között
Országos atlétikai szenior bajnokság - afrikai körülmények között Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek - Temesvári Márta   
2015. augusztus 05.

Image

A lehető legnagyobb kánikulában rendezték meg idén a veterán atléták pályabajnokságát. A korosztály edzettségét jól mutatja, hogy az orvosi személyzetnek nem akadt dolga. A versenyen Szatzker Csaba is elindult: 800 méteren első, 5000 méteren pedig második helyezést ért el.
 
 
Budapesten, a hagyományokhoz méltóan az Ikarus pálya adott otthont a Szenior Országos Bajnokságnak. A versenyt felnőtt, ifjúsági és serdülő meghívásos versenyszámokkal is kiegészítették.
 
A bajnokság célja az országos szenior, szabadtéri bajnoki címek eldöntése volt, rendezője pedig a MASZ Szenior Bizottság és a Budapesti Atlétikai Szövetség. A versenyen részt vehetett minden szenior korú, vagyis 1980. július 18. előtt született atléta, sportoló. - Köztük volt Szatzker Csaba is.
 

Image
.


 
„Szeretek melegben futni, de ez már az elviselhetőség határán volt.” – nyilatkozta a versenyről a kincsesbányai sportoló szerkesztőségünknek – „Előbb 37 fokos afrikai száraz meleg kínzott, majd vihar jött, végül trópusi, fülledt, nagyon párás levegőt tolt a stadion fölé. Nemcsak az én tüdőm sípolt, mint az orgonasíp, hanem a többieké is.”
 
Mivel Csaba eddig igen sok futóversenyen megmérettette már magát, tisztában volt vele, hogy a pályaversenyzés teljesen másfajta felkészülést igényel, mint az országúti- vagy terepfutások. Éppen ezért a Bakony erdei útjairól (ahol eddig kerülgette a fákat, rótta a kilométereket) a fehérvári Bregyó-közben lévő, - európai színvonalú – atlétikai centrumba tette át felkészülése helyszínét.
 

Image
.


 
„Ha már Székesfehérvárnál tartunk, meg kell említenem, hogy a bajnokságon a fehérvári Rácz Katalin 11 számban indult és kilencben nyert is!” – jegyzi meg a sportoló – „Rajta kívül kiemelném még a Polgárdiban tanító és futó-nagykövetként sportágát népszerűsítő Lengyelné Varga Szilviát is, aki negyedik helyezést ért el 5000 méteren. Sikerének értékét növeli, hogy szuper maratoni futóként állt helyt a számára rendkívül rövid távon. Nem szorosan tartozik ide, de vele kapcsolatban muszáj megjegyeznem a sport fantasztikus erejét. Szilvi néhány éve még 90 kg-s testsúllyal küszködve váltott életmódot, az eredmény pedig igazán látványosra sikerült.”
 
Az országos bajnokságon kitűnően szerepeltek a Fejér megyei veterán atléták: összesen 18 első helyet értek el, és az orvosi személyzet segítségét senki se igényelte közülük a szélsőséges időjárás ellenére sem!
 

Image
.


 
No, de térjünk vissza Szatzker Csabához: a versenyen 800 méteren első, 5000 méteren pedig második helyezést ért el.
 
„Maradt bennem azért hiányérzet is, amit jövőre még több, és speciálisabb edzésmunkával szeretnék feledtetni.”- nyilatkozta.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >