Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Elkészült a körforgalom Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2015. augusztus 08.
Jelentősen javultak a közlekedési feltételek, és a környéken élők életminősége is jobb lett a Deák Ferenc – Horvát István utca kereszteződésében elkészült körforgalomnak köszönhetően.

 

 

A tegnap délelőtti műszaki átadáson Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta: ősszel befejeződik a körforgalom környékének rendezése, és biztonságossá teszik a közlekedést a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola előtti területen is. 


 


Székesfehérvár első körforgalma 1997 szeptemberében készült el kísérleti jelleggel a Deák Ferenc – Horvát István utca találkozásánál. A körforgalmi közlekedés számos előnnyel jár, nem véletlen, hogy az elmúlt időszakban több nagy forgalmú útkereszteződést építettek át ily módon Székesfehérváron. A Saára Gyula-programban elkészült, 16 millió forintos legújabb fejlesztés június közepén kezdődött, felújították az útburkolatot és az utak szegélyeit, folyik a parkolóhelyek kialakítása, majd az ősz folyamán növényeket telepítenek a körforgalom központjába. – mondta el a pénteki műszaki átadáson Molnár Tamás, a 4. számú választókörzet önkormányzati képviselője. Hangsúlyozta:„Korábban sok bejelentést kaptam az utak mellett élőktől, hogy a piros lámpánál várakozó gépkocsik nagyon kellemetlen zaj- és porterhelést jelentenek. A körforgalom kialakításával, a közlekedés folyamatossá tételével ez a probléma megszűnik, sőt, már az építkezés ideje alatt számos pozitív jelzés érkezett a lakóktól, hogy érzik és üdvözlik a változást.” 



A képviselő hozzátette: az ősz folyamán befejeződik a körforgalom környezetének rendbetétele. További még egy fontos beruházásra készülnek a körzetben: augusztus végéig átalakítják a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola előtti területet, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést gyalogosok és az autósok számára egyaránt.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >