Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Énekek Szent István király tiszteletére Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2015. augusztus 12.
Az „Énekek Szent István király tiszteletére” című könyvet mutatják be ma17.00 órától. A Székesfehérvári Királyi Napok 2015 ünnepi programjainak keretében sorra kerülő rendezvényen köszöntőt és áldást mond Spányi Antal megyés püspök.

 

Az eseménynek a Szent István Művelődési Ház ad otthont, ahol a bemutatott művet Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is méltatja. A szervezők szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt a könyv- és lemezbemutató hangversenyre. 


A reprezentatív énekes- és olvasókönyv hiteles, eddig kiadatlan források alapján tartalmazza az első királyunk, Szent István tiszteletére írt zenetörténeti emlékeinket. A mű az országalapítónk szentté avatása, 1083 és a 20. század eleje között keletkezett legértékesebb liturgikus, epikus és népi alkotásokat gyűjti egybe mai helyesírással és közérthető magyarázatokkal.

 


 

A kötetet Kovács Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos munkatársa, az Egyházzenei Kutatócsoport vezetője, valamint Medgyesy S. Norbert történész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója szerkesztette, a CD-lemez összeállításában pedig művészeti vezetőként Vakler Anna, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének tanára működött közre.

Az augusztus 12-én, szerdán 17.00 órakor kezdődő bemutatón Jakubek Tiborné, a Szent István Művelődési Ház igazgatója és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere mond köszöntőt. Az énekeskönyvről és a CD-lemezről a legfontosabb tudnivalókat Medgyesy S. Norbert és Vakler Anna ismerteti majd az érdeklődőknek. A rendezvény a Székesfehérvári Királyi Napok 2015 ünnepi programjaihoz kapcsolódik, melynek keretében köszöntőt és áldást mond Spányi Antal megyés püspök.

A kulturális programon a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszék növendékei működnek közre Vakler Anna vezetésével. A bemutatón szólót énekel Bartolf Zsuzsanna, Nemcsics Kinga és Zsikó Zoltán. A Szent István Művelődési Ház Szent István termében tartott, ingyenesen látogatható rendezvényre minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők. A rendezvény ideje alatt a résztvevők kedvezményesen vásárolhatják meg az „Énekek Szent István király tiszteletére” című könyvet.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >