Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Közös érdekünk a Helyi Termékek védelme
Közös érdekünk a Helyi Termékek védelme Nyomtatás E-mail
Írta: Samu Miklós   
2015. október 19.

Image

A Helyi Termék évének keretében első alkalommal rendezik meg a Fejér Megyei Helyi Termék Mustra és Vásár című kétnapos szakmai és vásári rendezvényt. A program fő célkitűzése, hogy ráirányítsa a figyelmet a kiváló minőségű, helyben előállított, egészséges magyar élelmiszerek fogyasztásának fontosságára.

 

 A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület közös szervezésében létrejövő esemény első napján több érdekes előadás is várta az érdeklődőket a szakmai konferencián.


Első ízben szervezték meg a Fejér Megyei Helyi Termék Mustra és Vásár elnevezésű programot. A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelései alapján a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága jóváhagyásával valósul meg. Az esemény fővédnöke Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter, védnökei L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős alelnöke.

 


 

A rendezvény elsői napján szakmai konferenciával várták az érdeklődőket a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. székházában. Az esemény megnyitóján Törő Gábor országgyűlési képviselő kiemelte: hatalmas szükség van arra, hogy minél több helyi termék kerülhessen a piacokra. „A Helyi Termék nevű kezdeményezés elindítása Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés egykori elnökének a nevéhez fűződik. Ebben a folyamatban hatalmas segítségünkre volt a Gánti Szociális Otthon, amely legyártotta azokat a sátrakat és pavilonokat, amelyek révén ingyen ki tudtuk juttatni a Fejér Termékeket a piacokra. Szerencsére a megkezdett munka az én elnökségem idején is folytatódott. Meggyőződésem, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetőleg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezetének jóvoltából kiváló fórumon tudják előadni a szakemberek, hogy mekkora jelentőséggel bír a helyi termékek piacra juttatása.” – mondta Törő Gábor, aki hozzátette: ennek a célnak a megvalósítása közös érdekünk, hogy megvédhessük gazdáinkat, munkaerőpiacunkat és az egészségünket.

 


 

Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke örömét fejezte ki, hogy a Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium növendékei is megjelentek az eseményen, hiszen az elmúlt években elkezdett értékteremtésnek az ő generációjuk életében lesz tényleges hatása. „Fontos látnunk, hogy a Fejér megyei agrárium tekintetében egy kettősség figyelhető meg. A magyar mezőgazdaságon belül Fejér megye egyrészt kiváló adottságokkal rendelkezik, másrészt találkozhatunk egy olyan negatív tendenciával is, amely szerint a vidék, továbbá a tanyavilág hanyatlik, és nem tudja ellensúlyozni a piacainkra hozott alacsony színvonalú, olcsó termékeket. Azt gondolom, hogy éppen Fejér megye kiváló adottságai, valamint az értékteremtő szemlélet képes megakadályozni a külföldi termékek térnyerését. Nagyon lényeges, hogy összefogással és szervezett módon tudjuk piacra juttatni a szigorúan ellenőrzött, kiváló minőségű termékeket.” – zárta gondolatait dr. Molnár Krisztián.

„Magyarország nagyon büszke lehetett a XX. században a mezőgazdaságára.” – kezdte beszédét a pénteki rendezvény megnyitóján Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere. „Sajnos ezt követően kiveszett a tudás képessége, hiszen megszakadt a generációs lánc. Amikor nagy bajban vagyunk az életünkben, akkor mindig a gyökereinkhez kell visszanyúlnunk. Ennek az országnak hatalmas kincs van a kezében, hiszen sok, rendkívül jó minőségű termőföldje van. A feladat tehát adott: meg kell tanulni annak a képességét, hogyan lehet a legjobban gazdálkodni ezekkel az adottságokkal. Pontosan ezért tartom jómagam is örvendetesnek, hogy az ötvenéves Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tanulói is megjelentek a mai konferencián. Nem mindegy, mit fogyasztanak az emberek - ennek kapcsán hoztuk létre néhány évvel ezelőtt a Tutimenza nevű közétkeztetési modellprogramot a gyermekek, szülők és pedagógusok táplálkozással és étkeztetéssel kapcsolatos szemléletformálásának érdekében. Ha nem figyelünk oda, hogy mit esznek gyermekeink, akkor a jövő betegeit neveljük.” – emelte ki Brájer Éva, aki köszönetét fejezte ki a szervezőknek, valamint a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesületnek, amely hamisítatlan színfoltja lett Székesfehérvárnak.

A megnyitóünnepségen Zászlós Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős alelnöke beszédében kiemelte, hogy a fiatalabb generáció tagjai tudják majd befejezni és kamatoztatni azt a munkát, amely a múltban indult el. Mint mondta, a fiatalok büszkék lehetnek elődeikre, akik korukat meghaladó összefogással bizonyították, hogy a Fejér megyei termékeknek, a családi és magángazdaságok kiváló élelmiszerének helye kell, hogy legyen a városi piacok és boltok polcain.

Kiss Norbert Ivó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezetének elnöke arról beszélt, hogy a Helyi Termék évében olyan színvonalas szakmai rendezvényt kívántak szervezni, amelyből a termelők és a vásárlók is értékes tapasztalatokat szerezhetnek.

A szakmai napon több érdekes előadást is tartottak az ős- és kistermelőknek, valamint a termelői piacok résztvevőinek. A felvilágosító tájékoztatókon a pályázati, élelmiszerbiztonsági, adózási, élelmiszer-jelölési és értékesítési gyakorlati kérdésekről is szó esett. Az ismertetők után a kerekasztal beszélgetéseken többek között olyan fontos témákat is érintettek a résztvevők, mint a termelői piacok vásárlói rétege, a magyarországi piacok fejlődése, a közösségi mezőgazdaság, valamint az értékesítési csatornák előnyei és hátrányai.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >