Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Emlékkiállítás a Kenuslegendáról, aki oroszlánként küzdött Nyomtatás E-mail
Írta: Samu Miklós   
2015. október 30.

Image

A Köfém Művelődési Házban most megnyílt bő kéthetes kiállítással tisztelegnek a tragikus hirtelenséggel elhunyt kenuslegendára, Kolonics Györgyre. A nagyszabású tárlaton a csodálatos sportember olimpiai érmeit, kitüntetéseit, fotóit, valamint a 2000-es olimpián használt kenuját és lapátját is megcsodálhatják az érdeklődők.

 

A Kolonics, a Sportlegenda című kiállítás november 10-ig, hétköznapokon 08.00-17.00 óráig látogatható a Köfém Művelődési Házban.

 



A kiállítás fotósorozatok, tablók és riportok segítségével méltó emléket állít a 2008. július 15-én elhunyt Kolonics György sikerekkel teli és felemelő pillanatokban gazdag pályafutásának és közösségi tevékenységének egyaránt. A Köfém Művelődési Ház aulájában az érdeklődők többek között Kolonics György olimpiai aranyérmeit, személyes tárgyait, majd’ félezer medálja közül a legkiemelkedőbbeket, illetve azt az emlékfalat is megcsodálhatják, amelyen csapattársai kézlenyomatuk mellett rövid írásokkal emlékeznek meg róla. Igazi kuriózumként az a kenu és lapát is megtekinthető, amellyel a „Kenusisten” második olimpiai aranyérmét nyerte meg a 2000-es Sydney olimpián.

 


 

Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila kiemelte, hogy a nagyszabású tárlat is hozzásegíthet minket ahhoz, hogy örökké a szívünkben őrizzük Kolonics Györgyöt. „Ez a csodálatos kiállítás egyszerre két jelentőséggel is bír. Egyrészt az archív felvételeken látható felemelő sikerek kiválóan tükrözik Kolonics György fantasztikus pályafutását. Másrészt a jövő számára is fontos üzenetet hordoz, mivel a kétszeres olimpiai bajnok kenus sportolóként és magánemberként is igazi példakép volt. Úgy gondolom, hogy napjainkban hatalmas szükség van az olyan példaképekre, mint Kolonics György, aki tiszta szívvel küzdött a legjobb eredmény eléréséért. A remek jégkorongos, Ifj. Ocskay Gábor révén itt, Székesfehérváron mi is megtapasztalhattuk azt a sport iránti tiszteletet, hozzáállást és alázatot, amely Kolonics György pályafutását is végigkísérte. Bízom benne, hogy a jövőben nagyon sok fiatal követi majd az ő példáját!” – zárta gondolatait Mészáros Attila, aki köszönetét fejezte ki a Kolonics György Alapítványnak és a Köfém Művelődési Háznak a kiállítás létrejöttéért.

 


 

„A kiállítás 1982-től egészen a 2008. július 15-én bekövetkezett tragikus haláláig prezentálja újságok, tablók, fényképek segítségével Kolonics György pályafutását. Méltán lehetünk büszkék rá, hiszen a kenu sportág legnagyobb alakját láthatjuk ezeken a tablókon. Bár személyesen sajnos nem ismerhettem, minden egyes győzelméért nagyon szorítottam a televízió képernyője előtt. A mai napig feledhetetlen az 1996-os atlantai olimpiai aranyérme, valamint a Sydney-i ötkarikás játékokon elért első helyezése! Amikor az ötletgazda, Horgos Lajos megkeresett a tárlattal kapcsolatban, azonnal igent mondtam, hiszen mindig hatalmas megtiszteltetést jelent számunkra, ha egy nagy sportemberről emlékezhetünk meg. Ezen kívül az is inspirált minket, hogy a Köfém SC-nek valaha volt egy kajak-kenu szakosztálya, amely Fidel László és Kovács Zoltán személyében  világbajnokokat nevelt, de innen került ki Fa Nándor és Gál József is, akik Szent Jupát nevű vitorlásukkal körbehajózták a Földet.” – mondta Simon József, a Köfém Művelődési Ház igazgatója, aki köszönetét fejezte ki a Kolonics György Alapítványnak, az Euroshow Kft-nek és Székesfehérvár Önkormányzatának.

A  kiállításmegnyitón Kolonics György pályafutásának legszebb pillanatait, így az 1996-os és a 2000-es olimpiai elsőségét is levetítették a közönségnek. Az egykori kajak-kenu szövetségi kapitány, a Kolonics György Alapítvány elnöke, valamint a VVSI szakmai igazgatója, Angyal Zoltán pályafutása hajnalától kezdve testközelből követhette nyomon Kolonics György karrierjét. „Személyes emlékeimből az jut eszembe elsőként, hogy 1993-ban az egyik verseny ideje alatt egy szobában aludtunk Gyurival. Olyan fiatalember volt, aki mindenre választ várt, mindent megkérdezett – sokan ezért is ragasztották rá az „ezerkérdésű Kolonics Gyuri” becenevet. Kívülről úgy tűnt, hogy bizonytalan és megerősítést vár. Ez részben igaz is volt, de amikor vízre szállt, vagy amikor edzeni, versenyezni, harcolni kellett, akkor abban a pillanatban elmúlt a bizonytalansága. A döntő pillanatokban a kisemberből egyszerre oroszlánná változott, melynek köszönhetően hatalmas eredményeket ért el. Gyuri mindig is roppant céltudatos egyén volt, ennek segítségével igazi bajnok vált belőle.” – tette hozzá Angyal Zoltán, aki kiemelte: Kolonics György nemcsak sportteljesítményével és győzelmeivel, hanem emberségével, továbbá a magatartásával is példakép volt.

 


 

A kiállításmegnyitón Kolonics György szülei is megjelentek.

Kolonics György a Budapesti Spartacusban kezdett el kenuzni, majd egészen fiatalon a Csepel SC-hez szerződött, ahol haláláig sportolt. Az 1992-es barcelonai nyári olimpián ötödik és hetedik helyezést ért el kenu kettesben Pálizs Attila oldalán. Az olimpiát követően Horváth Csaba lett az új versenyző társa, akivel öt éven keresztül sikert sikerre halmoztak. Az 1993-as, valamint az 1995-ös duisburgi világbajnokságot követően 1996-ban az atlantai olimpián is a csúcsra értek, ahol az 500 méteres kenu kettes számban diadalmaskodtak. Horváth Csaba visszavonulása után Kolonics György az egyéni számokban is remekelt: a 2000-es Sydney-i olimpián kenu egyesben 500 méteren nyerte el pályafutása második olimpiai bajnokságát. Két olimpiai bajnoki cím, tizenöt vb-arany, három Európai-bajnoki elsőség, megannyi csodás, felemelő pillanat.

Ebből kaphatnak ízelítőt, akik megtekintik a "Kolonics, a Sportlegenda" című kiállítást, amely november 10-ig, hétköznapokon 08.00-17.00 óráig látogatható a Köfém Művelődési Házban.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >