Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Az eddigi legerősebb verseny Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2015. november 17.

Image

Színes egyéniségek, kitűnő hangok, változatos zenei program jellemezte a Fehérvár Hangja elődöntőjét. Az Alba Plazában szombaton huszonnégy versenyző állt a zsűri és a közönség elé. A döntősök névsorát sajtótájékoztatón jelentette be Mészáros Attila alpolgármester, Tomek Noémi szervező, Kelemen Angelika és Váradi Eszter Sára, a zsűri tagjai.

 

Mészáros Attila alpolgármester, a zenei tehetségkutató ötletgazdája örömét fejezte ki, hogy idén is sok tehetséges fiatal jelentkezett a versenyre. Az, hogy a város már harmadszor rendezi meg ezt a megmérettetést jelzi, hogy van igény a Fehérvár Hangjára. A verseny második fordulója iránt szokás szerint nagy volt a közönségérdeklődés, több énekeshez a családtagok mellett komoly rajongótábor is érkezett. Kiemelte: Fejér megyében és Székesfehérváron nagyon sok tehetséges fiatal él, akik ki mernek állni a színpadra, és meg merik mutatni hangjukat, amit becsül bennük. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a válogató után túl vannak az elődöntőn is, és megszületett a döntés, megvan az a tizenkét fiatal, akik december 11-én a Vörösmarty Színházban színpadra léphetnek a zsűri és a közönség elé. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy nagyon jó és változatos show kerül majd színpadra a fiatalok előadásában. Beszéde végén megköszönte mind a zsűritagok, mind a programszervezők eddigi munkáját, valamint a támogatóknak azt, hogy a verseny mellé álltak.

 

 


Az énekesek főként angol dalokat választottak – többek között James Brown, Ray Charles, Whitney Houston, Jennifer Hudson, Etta James, Rihanna, Alanis Morissette és a Queen nagy slágerei csendültek fel –, a hazai színeket pedig Tóth Gabi egyik száma és a Padlás című musical egyik dala képviselte. A zsűri kimagaslónak találta az idei produkciókat, véleményük szerint ez az eddigi legerősebb verseny. Nem titkolták, hogy nehéz volt megtalálni köztük a legjobb tizenkettőt: mindenki nagyon jól énekelt, ezért figyelték a színpadi jelenlétet és a kisugárzást is. 

A zsűri részéről első ízben Váradi Eszter Sára számolt be a verseny során szerzett tapasztalatokról. „Megható számomra, hogy ennyi székesfehérvári, illetve a város környékén élő tehetséget fedezhetünk fel. Nagyon büszkék lehetünk arra, hogy ezeket a fiatalokat elindíthatjuk a fejlődés útján. Teljesítményükkel az elődöntőben fellépők rettenetesen magasra tették a lécet. Az már a válogatón is kiderült, hogy az éneklés önmagában nem elég. Az értékelési szempontoknál nagy jelentőséggel bírt a színpadi jelenlét és a show is.” –tette hozzá Váradi Eszter Sára.

 


 

A zsűri másik oszlopos tagja, Kelemen Angelika kiemelte, hogy a színpadi produkció nagyon sokat számított a végső értékelésnél. „Alapjában véve közhelynek hangzik, de valóban nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek a szombati elődöntőn. A huszonnégy énekes roppant gyakorlottan lépett színpadra, emellett a kisugárzásuk is kiemelendő volt. Hihetetlen dolognak tartom, hogy ilyen fiatalon ennyire érett előadást mutattak be a fiatalok! A színpadi produkció nagyon lényeges szempontnak bizonyult a finálé mezőnyének kialakításában.” – közölte Kelemen Angelika.

A rendezvény főtámogatójaként, Kiss Márton Vidor, a Panorama Offices ügyvezető igazgatója arról beszélt a hétfői sajtótájékoztatón, hogy minden évben valami újdonsággal kívánják növelni a Fehérvár Hangja nevű programsorozat színvonalát. Mint mondta, az idei egy rendhagyó esemény lesz, ugyanis olyan speciális óriásmatricával fedik le a Panorama Offices épületét, amelyen a döntőbe jutott tizenkét énekes fotója látható majd.     

 



Fantasztikus versenynek lehetünk tanúi. Szándékosan használom a folyamatos jelent, hiszen nincs még vége, és végre eljutottunk arra a pontra, hogy nemcsak az éneklést kell néznünk a versenyben, hanem az előadóművészi készséget is – értékelt az elődöntő után Pély Barna,a zsűri elnöke. – Azt gondolom, hogy a Fehérvár Hangját elemeltük a tehetségkutatóból egy olyan komoly inkubátor­programmá, ami szerintem egyedülállónak minősül az országban. Nagyon-nagyon bízom a versenyzőkben, hiszen már a stílusjegyeken, a hozzáállásukon is lehet érezni, hogy hosszú távon terveznek a zenei színpaddal. Úgy érzem, nagyon szoros lesz a döntő, még csak tippelni se tudnék, hogy ki nyeri a versenyt. 

A zsűri ezúttal is egytől tízig pontozta a versenyzőket, így állítva fel köztük a sorrendet. A döntőbe Arany Timi, Bachstedter Regina, Barcsik Boglárka, Barkóczi Gyula, Berecz Dorka, Dömök Réka, Göcsei Gergő, Kalinics Bianka, Lakner Roberta, Németh Patrícia, Ruff Nikolett és Zabos Regina jutott be. 

A versenyzőkkel a közönség a város adventi programsorozatában is találkozhat, a finálé pedig december 11-én, pénteken 18.00 órakor lesz a Vörösmarty Színházban. Tomek Noémi, a Fehérvári Programszervező Kft. munkatársa elmondta, a Programszervező Kft. egy sokkal aktívabb felkészülést szeretne biztosítani a résztvevőknek, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy szakértők segítségét kérték, és már az elődöntők során ott volt az Alba Plázában Szakál Attila, aki felvállalta, hogy rendezőként koordinálni fogja a december 11-i események életre hívását. A show sikeréhez a tehetségek mellett azonban elengedhetetlen, hogy nagyszerű dalokat válasszanak, amikhez megfelelő módon színpadra is tudjanak állni. Ez utóbbihoz stylist lesz a segítségükre, akivel a támogatók által felajánlott ruhák közül fognak választani. Ezen túl részt fognak venni egy próbafrizura illetve próbasmink elkészítésén is, valamint profi fotók fognak róluk készülni. Amennyiben pedig a produkció megkívánja, táncosokkal közösen fognak színpadra lépni az énekesek, a Gorsium Művészeti Iskola, valamint a Bodajki Hangszíntér Szakközépiskola jóvoltából. A december 11-i est sztárvendége Csemer Boglárka Boggie lesz, valamint az előző széria nyertese, Veres-Kovács Petra. Ezen kívül további meglepetések is lesznek, illetve a tizenkettő döntős közös produkcióval is készül. A jegy.hu oldalon már vásárolhatóak a belépők az InterTicket országos hálózattól, valamint a Hiemer-ház Jegyirodájában is.

A döntőre jegyek az InterTicket országos hálózatában, valamint ajegy.hu oldalon válthatók, továbbá a Fehérvári Jegyirodában (Székesfehérvár, Oskola u. 2-4., Hiemer-ház) is vásárolhatóak.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >