Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Örüljenek együtt velünk!
Örüljenek együtt velünk! Nyomtatás E-mail
Írta: Kész Mónika   
2015. december 01.
Megható ünnepségre került sor ma délelőtt a Maroshegyi Óvodában, ahol az intézmény pedagógusai és óvodásai a meghívott vendégek jelenlétében az épület bővülését ünnepelték, egybekötve az eseményt az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával.

 

A rendezvényen részt vett Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Brájer Éva alpolgármester. 


A Maroshegyi Óvoda bővítése - mely beruházás 125 millió forintos költségét teljes egészében a város finanszírozta – augusztus végén készült el. A két új csoportszobával bővült létesítmény így a korábbi 221 gyerek mellett további 50 kiscsoportos óvodás felvételét tudta biztosítani októbertől, miután az épületrész hatósági engedélyeztetése is megtörtént. Az 500 négyezetméteres bővítésen túl, az új szobák berendezéseit, valamint a bútoroknak és a különböző eszközöknek, játékoknak a beszerzését további 10 millió forintból biztosította az önkormányzat.

Az intézmény új épületrészének ma délelőtti ünnepélyes átadására és az ezzel egybekötött óvodai első adventi gyertyagyújtásra már abban a tornateremben került sor, mely a bővítésnek köszönhetően immár igen nagyszámú vendég befogadására alkalmas. 

Az ünnepség elején egy kis szőke csöppség köszöntötte a vendégeket, majd a jelenlévő néniket és bácsikat versét szavalva arra kérte, hogy örüljenek együtt velük!
Ezt követően az óvoda vezetője, Békésiné Kimiti Ágnes köszönte meg mindazok segítségét és támogatását, akik a létesítmény bővítésének érdekében tettek.

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester köszöntőjében elmondta, egy város életében kevés nagyszerűbb dolog van, mint a gyerekeknek megfelelő környezetet biztosítani, ezért mindenkit köszönet illet, aki ehhez hozzájárult.
Majd utalva arra a „Ha igazán szereted, amit csinálsz, soha nem kell munkát végezned!” idézettel ellátott kis szív alakú ajándékra, amit megérkezésekor kapott egy kislánytól és egy kisfiútól, elmondta, ilyen napokon még a polgármester is úgy gondolja, hogy nem végez munkát.
Mint arra kitért, a Maroshegyi Óvoda bővítése nem egyedülálló a városban, hiszen az elmúlt években sikerült egyéb létesítményekben is fontos felújításokat elvégezni. Utalt arra is, hogy az uniós források lehetőséget fognak biztosítani arra a következő években is, hogy óvodák és bölcsődék korszerűsítése, bővítése történhessen meg, ugyanúgy, ahogy az Ybl-program keretében saját forrásból is több felújítást valósítanak majd meg.
Hangsúlyozta, hogy a helyi gazdaság volt az, aki a forrást biztosította arra, hogy ez a beruházás megvalósuljon a helyi adók által. Az óvodának sok kisgyereket kívánt azon gondolatmenet jegyében, miszerint Európa jövője azon múlik, hogy a demográfiai problémákra nem külső megoldások léteznek, hanem az a belső egyszerű megoldás, ami a keresztény kultúránkból fakad, hogy minél több családban minél több kisgyermek szülessen. Majd mindenkinek köszönetet mondott, aki ehhez a projekthez hozzátett, illetve jelképesen átadta azokat az ajándékokat, amiket az óvodának hozott. 

Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere, Maroshegy önkormányzati képviselője köszöntőjében arról beszélt, hogy mekkora szükség volt erre a bővítésre itt Maroshegyen, ahol nagyon fejlődik a városrész, ami a lakosságszámban is megmutatkozik, és szerencsére egyre több kisgyerek van.
Szólt arról is, hogy nem olyan régen, egy közgyűlési döntésnek köszönhetően, lehetőségük volt visszavásárolni Harmatos-völgyben egy szép területet.
Majd beszámolt arról, hogy a Gárdonyi Géza Művelődési Ház felújítása szerepel a város jövő évi tervei között, mely intézményben szeretnék, hogyha helyet kapna egy bábszínház is. Hangsúlyozva a kibővült óvoda esztétikailag és építészetileg is szép jellegét, ami belesimul a környezetbe, megköszönte a munkálatokat a kivitelező cég valamennyi munkatársának. 

Tóth Tamás esperes, a Szent Kristóf templom plébánosa felszólalásában saját óvodáskori élményeit idézte fel, majd a jelenlévő kis ovisokat arról kérdezte, mit szeretnek ebben az oviban csinálni, s miért olyan jó idejárni? Miután begyűjtötte az apróságok által kapott információkat, a különböző játékok felsorolása által, Isten áldását kérte a megújult óvodára, annak pedagógusaira, óvódásaira, valamint mindazokra, akik ezen felújításhoz hozzájárultak, és nem utolsósorban a gyerekek álmainak valósággá válására. Majd az élet és a szívek tisztaságának megőrzése érdekében szentelt vizet hintett az új épületrészre, és a jelenlévőkre. 

A gyerekek zenés, táncos műsorát követően az adventi koszorút közösen gyújtotta meg Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Brájer Éva alpolgármester.  

Pohárköszöntője során Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy Magyarországon közel 1800 önkormányzat tart fenn óvodát, ahova több mint 320 ezer gyerek jár. Ezen önkormányzatok közül szerencsére nagyon sokan gondos gazdái az óvodáknak. Ugyanakkor természetesen vannak olyanok, akiknek állami segítség kell ahhoz, hogy a három éves kor feletti kötelező óvodáztatás érdekében például terembővítéssel fel tudjanak készülni a gyerekek befogadására. Ehhez a kormányzat mind hazai, mind uniós források biztosításával teremtett lehetőséget. Nagy tisztelettel köszönte meg azon önkormányzatoknak a fejlesztést, akiknek önerőből erre lehetőségük van. Így Székesfehérvár Önkormányzatának és valamennyi fehérvárinak is, hiszen saját adójukkal ehhez ők maguk is hozzájárultak.
Gondolatai végén azt emelte ki, hogy ez a miliő, amiben vagyunk, s a mai ünnepség bizonyította, hogy jó helyre került a fejlesztés, s nemcsak azért, mert az épület bővült, hanem mert itt példaértékű óvodai pedagógiai munka folyik.
Majd kiemelve az Emberi Erőforrások Minisztériumában folyó munkálatokat, megköszönte valamennyi dajka és óvónő munkáját, amit a gyermekek neveléséért végeznek ebben az intézményben és más székesfehérvári óvodában is, és gratulált mindenkinek, aki ezen fejlesztéshez hozzájárult.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >