Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Adventi napot szervez a Székesfehérvári Diáktanács Nyomtatás E-mail
Írta: Samu Miklós   
2015. december 04.
ImageEgész napos adventi programot szervez szombaton a Székesfehérvári Diáktanács. Az érdeklődőket délelőtt a Hiemer-házba várják, ahol színes programokkal kedveskednek a vendégeknek. Ezt követően délután felső tagozatosoknak és középiskolásoknak szóló városismereti túrával folytatódik az esemény, majd este a Vörösmarty Színház előtt flashmobbal ér véget a rendezvény, amely jótékony célt is szolgál: a Székesfehérvári Diáktanács tagjai idén is adománygyűjtést indítanak a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ javára.

 

 

Az adventi nap részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be Mészáros Attila alpolgármester, Bódig Péter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke és Orsik Péter alelnök.


Harmadik alkalommal szervez nagyszabású adventi napot a Székesfehérvári Diáktanács. December 5-én, szombaton a „Mit hoz a Mikulás?” elnevezésű egész napos program keretében délelőtt 10.00 órától egészen késő délutánig tartalmas és élménydús elfoglaltságokkal várják az érdeklődőket. A szórakoztató eseményeken kívül a Székesfehérvári Diáktanács ebben az esztendőben is meghirdeti a jótékonysági adománygyűjtést a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ javára.

A keddi sajtótájékoztatón Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere örömét fejezte ki, hogy a Székesfehérvári Diáktanács tagjai az idei évben is folytatják a két évvel ezelőtt elindított jótékonysági akciót. Mint mondta, az ilyen kezdeményezéseknek hatalmas jelentősége van napjainkban a közösségépítés szempontjából. Hozzátette: a fiatalok olyan programot állítottak össze, amely a legkisebbektől az általános és középiskolásokon át a felnőttekig minden korosztálynak szól.  Székesfehérvár alpolgármestere reményét fejezte ki, hogy minél többen csatlakoznak a Székesfehérvári Diáktanács szombati egész napos rendezvényéhez. 

Bódig Péter, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke elmondta, hogy a nap tematikája két blokkból épül fel. Délelőtt 10.00 órától egészen 13.00 óráig a diáktanácstagok sokszínű családi programot szerveznek a Hiemer-ház alsó szintjén – az eseményre a Gesztenyés udvar felől juthatnak be az érdeklődők. A hangulatos helyszínen hamísítatlan karácsonyi hangulatban, kellemes elfoglaltságokat kínálnak minden korosztály számára. Az eseményre a legkisebbektől az óvodásokon, az alsósokon és a felsősökön át, a nagyszülőkig bezárólag mindenkit várnak.

A résztvevők beleshetnek a „Mikulás műhelyébe”, ahol az ízletes teakóstolón kívül a kicsinek és nagyoknak tartanak kézműves foglalkozást. A kreatív programon a Mikulás lelkes és szorgalmas manóival lehet elkészíteni a karácsonyi ajándékokat. Ezen kívül a szombati nap legkedveltebb részeként a Székesfehérvári Diáktanács tagjai a legkedvesebb karácsonyi mesekönyvekből tartanak felolvasást a kicsiknek. Mindeközben a „manók műhelyében” zenés irodalmi programmal és karácsonyi mesefilmekkel is készülnek a szervezők. Természetesen a „nagyszakállú” nem feledkezik el a szülőkről sem, akik a kényeztető pihenősarokban tölthetik el kellemesen idejüket, miközben a gyermekek játszanak. A régi idők karácsonyi hangulatát felidézve Mikulás Kupát is tartanak a programon megjelenteknek, melynek keretében csocsóban és gombfociban is összemérhetik tudásukat a legaktívabbak – a versenyre a helyszínen lehet nevezni.

A Székesfehérvári Diáktanács alelnöke, Orsik Péter elmondta: szombaton 14.00 órától a Belvárosban kezdődik a felső tagozatosok és a középiskolások számára szervezett „Mikulás-napi Kalandos Városismereti Verseny”, amelyre 3-4-5 fős csapatokkal lehet nevezni december 3-ig a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges email címen. A játék a Belvárosban zajlik majd több kulturális intézmény bevonásával, vidám feladatokkal. A nap zárásaként a Székesfehérvári Diáktanács tagjai mécsesekkel, karácsonyi dalokat énekelve vonulnak a Fő utcán a Vörösmarty Színház elé, ahol a fiatalok egy flashmob keretében eltáncolják az évindító táborban tanult táncot.

A szép és nemes hagyományt az idei esztendőben is folytatja a Székesfehérvári Diáktanács. Az elmúlt évekhez hasonlóan a fiatalok szombaton újra jótékonysági adománygyűjtésre indulnak a Belvárosban, ahol az általuk készített ízletes mézeskalácsokat cserélik be különféle meglepetésekre. Az adományokat még Karácsony előtt el is juttatják a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ székesfehérvári gyermekotthona lakóinak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >