Ahhoz képest, hogy egy rémálommal ért fel a Videoton labdarúgó csapatának idénykezdése, egészen szépen magához tért a gárda az év végére, hiszen éppen az utolsó fordulóban sikerült először fellépnie a dobogóra a most futó NB I-es szezonban.

Az már más kérdés, hogy legalább annyira van esélye a 7., mint a 2. helyre, hiszen talán soha nem látott minimáis különbségek alakultak ki a listavezető Fradi mögött. A 2. helyezett Újpest és a 7. helyezett Debrecen között egyetlen győzelemnyi, azaz 3 pont a differencia.

A Vidi vezetői számára adott a feladat: gólerős centert kell talalniuk a télen, mert a helyzetek kihasználása - így a lőtt gólok - tekintetében ég és föld a különbség a néhány hónapja még bajnokként ünnepelt Vidi és a mostani fehérvár egylet között. Elment - ráadásul ingyen - a gólkirály Nikolics, aki azóta Lengyelországban, a Légia Varsó alakulatában döntögeti a vonatkozó rekordokat. Vele távozott a piros-kékek eredményessége is, hiába mondták többen, hogy "nem akkora szám" Nikó, bizony, alaposan melléfogtak. Nagy szám, főleg hazai szinten, ez most már mindenki számára elég világos lehet...

Lehet persze sokféle nézőpontból, sokak érzelmi beállítottsága alapján is vizsgálni a kérdést, de fekete-fehér tény: a bajnokcsapat kerete alapjaiban alig változott, a néhány kulcsembernek számító játékos (Calatayud, Sándor, Nikolics) közül egyedül Nikolics az, akit képtelen volt pótolni a vezetőség. Nagy valószínűséggel az illetékesek sem hitték, hogy nélküle ennyire eredménytelen lesz elől a társaság. Az igazán nagy baj, és - mondjon bárki bármit - vezetői alkalmatlanság akkor bizonyosodott be, amikor ez már kristálytisztán látszott, mégis képtelenek voltak igazolni a válogatott támadó helyére bárkit, aki legalább megközelíteni tudta volna az ő teljesítményét. Mindez történt úgy, hogy még hosszú hetek voltak hátra az átigazolási idényből, és úgy, hogy a Vidi tulajdonosa  -ha akar - bármikor bele tud nyúlni olyan mértékben a zsebébe, hogy ez ne okozzon problémát. Mégis okozott...

Edző kérdésben is banális húzás volt elküldeni a bajnokcsapat trénerét, Joan Carrillo-t, mert egyes elöljárók szerint ő csak "középiskolai tanár", magasabb "oktatási szint" elérésére alkalmatlan, kvázi kevés ahhoz, hogy vele a hazai bajnokságon túl nemzetközi szinten is eredményes lehessen, s tovább fejlődhessen a gárda. Ezért aztán hoztak egy jó játékosmúlttal rendelkező, ám trénerként semmit sem bizonyító franciát, Bernard Casonit, aki itt hamar bizonyított. Elsősorban azt, hogy a hozzáállása lenéző a magyarok felé, azt, hogy csak pénzt keresni és lazulni jött ide, s azt, hogy a Tour De France kerékpáros körverseny tv-közvetítése izgalmasabb volt számára, mint saját csapata edzése...

Casoni érkezése volt a másik szög Nikolics távozása mellett a Vidi koporsójában. Ezt hamar fel lehetett ismerni, mert a bajnok produkcióját néhány hét leforgása alatt sikerült "átvarázsolnia" nézhetetlen ad-hoc grundfocivá, amelyben nem csak a kapu előtt, de a pálya más részein sem találták helyüket a játékosok. Az első 3-4 tétmérkőzés után szinte mindenki látta, ezt a borzalmat gyorsan orvosolni kell, mégis húzták a vezetők még az időt, mire pedig Casonit elküldték, addigra már annyira szét volt esve a Videoton csapatként és egyénileg is, hogy azt egyszerűen rossz volt nézni. A korábban sokszor csodált stabil védelem néha pankrációba illő hibákat követett el (14-et kapott a legutóbbi idény 30 meccsén összesen, most már 11 találkozó után 15-nél tartott...) , a középpálya rendszerint kellemes átjáróház volt az ellenfelek számára, az egy esztendővel korábban rettegett támadó alakzat pedig a korábbi gólmennyiség töredékét hozta csak össze. Egész ősszel 19 mérkőzésen 22 találatot jegyezhettek, míg egy szezonnal korábban már 8 forduló után 23-nál tartottak. Ég és föld, majdnem ugyanattól a csapattól.

Burcsa klubigazgató lemondása és Casoni kirúgása után sem történt sok változás hirtelen, hosszú heteken keresztül Pető Tamás pályaedző irányította a gárdát, bár a frissen kinevezett Kovács Zoltán sportigazgató igyekezett hatásos és gyors megoldást találni. Mindenközben a csapat hol lépett egyet előre, hol pedig ismét vissza. Időnként olyan érzése volt az embernek, hogy a játékosok is szórakoznak csak az idegeikkel. Míg az Újpest ellen remekül mentek, akartak, gólokat rúgtak és simán nyertek, a következő meccseken lézengtek a pályán és simán kikaptak.

Aztán végre megérkezett Horváth Ferenc a kispadra, akivel érezhetően is elindult felfelé a csapat liftje. Nem azonnal, nem gyorsvágtában, de határozottan. Vele 8 bajnokin 18 pont és 11-4-es gólarány jött össze, ami már inkább bajnokhoz méltó összprodukció, mint az azt megelőző 11 körben volt. A rúgott gólok tekintetében ez sem valami nagy "hűha", de sokkal jobb a korábbi idószaknál. Mindezekhez hozzá kell tenni azt is, ha már objektíven próbálunk értékelni, hogy a Horváth-érában a 8 NB I-es találkozóból ötöt a Sóstón vívott a Vidi, s csak hármat idegenben. Ezekből kettőt el is veszített, de a Fradi elleni játék és a debreceni siker már sokkal szebb összképet adott ki ezen a téren is, mint az jellemző volt Casoni és Pető idejében.

A közelmúlt fényében lehet egy szebb tavasza a fehérvári egyletnek, megszerezheti a Ferencváros mögött az ezüstérmet, ami a bajnoki cím után persze visszalépés, ám az egész idényt tekintve szép teljesítmény lenne. Ez azonban még messze van. Főleg, hogy Nikolics után a tavalyi aranyérmes gárda másik fő pillére, Gyurcsó is eligazol, így őt is megfelelően pótolni kell. Az égető probléma azonban továbbra is a "végy egy jó centert" pontnál van. Hiába van papíron fél csapatra való támadója Horváth Ferencnek, köztük válogatottak, mint Feczesin, Rudolf vagy a macedón Ivanovszki, ifjú tehetségek, mint Sejben vagy Géresi, gólokat sajnos nem nagyon szereztek ősszel (Rudolf kivételével mindannyian egyet-egyet, ő egyet sem...), mint ahogy a már említett Gyurcsón kívül - aki 6 találatig jutott- , az ugyancsak támadó feladatokkal megbízott Kovács, Oliveira, Soumah, Pölöskei és Suljic sem nyitotta ki a gólzsákot.

A kulcs tehát egy valóban eredményes gólvágó igazolása. Két nevet hallani mostanság, a szlovák élvonal góllövőlistáját vezető kameruni Tawambáét és a horvát bajnokságban hasonlóan eredményes macedón Nesztorovszkiét. Előbbi Kínába készül, mert ott sokkal többet kereshet, mint Fehérváron, Nesztorovszkinak pedig ugyancsak élő szeződése van jelenlegi klubjában, az Inter Zapresic-ben, az ára pedig legalább fél millió euró. Igaz, az ő interneten is elérhető gólösszefoglalóját vizslatva meg lehet állapítani, hogy vele nem csinálna rossz vásárt vélhetően a Videoton.

A macedón csatár Nikolicshoz hasonlóan góljai többségét közelről szerzi, sokszor vállal és értékesít 11-est, de feltűnően sok találatot jegyez fejjel is. Ebben a mutatóban egészen kiemelkedőnek látszik. Távolról is betalál néha, s láthatóan mind a két lábával veszélyes, ami ugyancsak nem hátrány. Nyelvi problémái sem lennének a Vidiben, hiszen Ivanovszki, Danilovics, Trebotic és Suljic is a korábbi jugoszláv utódállamok valamelyikének szülötte, tehát minden jel szerint ő egy gyorsan beilleszthető, kecsegtető megoldás lehetne.

Nyilván más megoldások is adódhatnak, hiszen az átigazolási időszak csak január 24-én kezdődik, de a háttérben már megy az egyezkedés, a legélelmesebbek már alá is írták szerződéseiket, vagy szóban megegyeztek, de az biztos, hogy nem január 24-én vagy utána dőlnek el a lényegi kérdések, csak papíron. Nagy a felelősségük a Vidi vezetőinek, kérdés, mennyire érzik ezt ők át, s mennyire teszik jól a dolgukat annak érdekében, hogy a címvédő a lehetőségeihez és céljaihoz mérten szerepeljen tavasszal?

A kérdésre a biztos választ csak májusban kapjuk meg, de a végkifejlet már sokkal hamarabb sejthető lesz.