Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Székesfehérvár idei első újszülöttjét köszöntötték
Székesfehérvár idei első újszülöttjét köszöntötték Nyomtatás E-mail
Írta: Kész Mónika   
2016. január 04.
Image2016 első székesfehérvári kisbabáját köszöntötte ma délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint Horváth - Tancsa Ágnes és Molnár Tamás tanácsnokok, akik a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházba ajándékokkal érkeztek a kislányhoz és szüleihez.

 

Az immár évek óta hagyománynak számító esemény – miszerint a város polgármestere meglátogatja az első fehérvári újszülöttet – idén sem maradt el. Dr. Cser-Palkovics András polgármester ma délelőtt a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályán köszöntötte az idei év első székesfehérvári babáját, Berki Dórát és szüleit, Balázs Kingát és Berki Attilát.

A kis Dóra január 1-jén 2 óra 16 perckor született 2850 grammal és 55 centiméterrel. Az édesanya komplikációk nélkül, természetesen úton hozta világra elsőszülött gyermekét, négy órás vajúdást követően. Ahogy Dr. Hagymásy László, a Szülészet-nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa fogalmazott: spontán, könnyű szülés volt egy szövődménymentes terhesség után, ami nagy büszkeség számukra.

 


 

Dr. Cser-Palkovics András polgármester a baba meglátogatásakor elsőként egy székesfehérvári rugdalózót adott át a kislány szüleinek, majd azt a 200 000 forint értékű babakötvényt, amihez Dóra 18 éves korában juthat hozzá. Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről Molnár Tamás tanácsnok még egy ajándékkosarat is átadott a meghatódott szülőknek. Majd Horváth–Tancsa Ágnes családügyi tanácsnok két fehérvári kézműves – Angyal Zsuzsa fazekas és Vincze Mátyás papírmerítő – székesfehérvári kiskönyvével gratulált a szülőknek kisbabájukhoz, míg a Szülészet-nőgyógyászati Osztály vezetőjének, Dr. Hagymásy Lászlónak babaruhákkal teli ajándéktáskát adott át, azokat a kórház újszülöttjeinek szánva.    

A büszke édesapa, Berki Attila gyermekük nevének kiválasztása kapcsán elmondta, hogy mindenképpen olyan nevet szerettek volna kislányuknak, amit többféleképpen lehet becézni és így esett a választás a Dóra névre. Az újdonsült szülők – mint fogalmaztak – nem zárják ki, hogy a jövőben a kislánynak testvére szülessen, azonban egyelőre még a szülés hatása alatt vannak, s a friss élmények „feldolgozása” után fogják meglátni, hogy e tekintetben számukra mit hoz a jövő. 

 


 

Székesfehérvár életében is fontos egy baba születése – fogalmazta meg gondolatait dr. Cser-Palkovics András - hiszen nem mindegy, hogy hány kisgyermek születik egy adott esztendőben a városban. Ezt jövünk megköszönni ilyenkor az itt dolgozó orvosoknak, nővéreknek, az őket segítő munkatársaknak, akik ezt a csodálatos, ugyanakkor mind szakmai, mind emberi vonatkozásokat tekintve egyaránt nagy felelősséggel járó helyet működtetik. Mint elmondta, 2015-ben 2515 kisgyermek született itt a kórházban, a szülészeten, ami önmagában is nagyon szép szám. Ezen kívül beszámolt arról is, hogy a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház elnyerte nemrég a WHO és az Unicef által kiírt baba-barát címet, amihez egyúttal gratuláltak azon dolgozóknak, akik nélkül ezt az elismerést nem nyerhette volna el ez a kórház.

Dr. Hagymásy László, a Szülészet-nőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa a cím elnyerésével kapcsolatban elmondta, ez egy hosszú munka eredménye, amire nagyon büszke, s ugyanúgy a kollégáira is, akikkel együtt alakították ki azt a rendszert, amit itt évtizede végeznek a természetes szülészeti szemlélet gyakorlati megvalósításában. Eszerint ugyanis a házaspárokat felkészítik a szülésre, nyitott szülőszobát működtetnek, így a hozzátartozók, apukák részt vehetnek a szülésnél, ahol biztosítottak az alternatív szülési lehetőségek is. Ezen túl biztosítják a korai anya-gyermek kapcsolatot is, miszerint rögtön a szülés után emlőre helyezik az újszülötteket, és már az első egy órában is akár megszoptathatja gyermekét az édesanya, majd ezt követően 24 órán keresztül együtt lehetnek.

 


 

Székesfehérvár első babáját, Dórát már ma hazaengedik a kórházból, és ezzel megkezdődik a család közös új élete.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >