Új családi napköziket adtak át a Palotavárosba |
Írta: Havasi Timea | |||||
2016. január 12. | |||||
Széleskörű összefogás és többéves munka eredményeként adták át a SZÉNA Egyesület a Családokért két új családi napközijét a Palotavárosban. A Bőrgyár utca 2. szám alatti beruházás hiánypótló jelleggel jött létre, és nagy segítséget jelent a kisgyermekes családoknak.
Az állandó felügyelet biztosítása mellett a SZÉNA Egyesület különféle családi programokkal is készül, melyekhez bárki kapcsolódhat. Az átadáson Viza Attila palotavárosi önkormányzati képviselő méltatta a beruházást és az egyesület munkáját.
A beruházás többéves munka és széleskörű összefogás eredményeként jött létre. „Örvendetes, ha a családi napközi átadásával indíthatjuk az újévet. Az idevezető út nem volt egyszerű, a SZÉNA Egyesületnek számos nehézséggel kellett megküzdenie. A szervezet húszéves múltja jelentette a garanciát arra, hogy nem adják fel a küzdelmet és végül célba érnek.” – hangsúlyozta az ünnepélyes átadáson Viza Attila önkormányzati képviselő, aki szintén segítette a napközi létrehozását. Hozzátette: amikor egy civil szervezet a családokat helyezi működésének középpontjába, a családok jelentik a hívó szót, akkor Székesfehérvár Önkormányzatának kötelessége, hogy támogatóként lépjen fel és segítse munkájukat.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|