Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Vidi: döntetlen a németek ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2016. január 20.
ImageLejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését Spanyolországban a Videoton ott edzőtáborozó labdarúgó csapata. A fehérvári alakulat a német másodosztályú, korábbi többszörös bajnok Kaiserslautern ellen végzett 0-0 -ra.

 

Mindenképpen pozitívum, hogy egyetlen gólt sem kapott a csapat az eddigi találkozóin, igaz, elöl sem tündökölt eddig. A Lautern ellen egy kifejezetten lüktető iramú, küzdelmes találkozón tesztelhette játékosait Horváth Ferenc vezetőedző. Az új fiúk közül Tischler már kapott fél órát, Haraszti pedig még csak kívülről figyelhette társait. A piros-kékek péntekig tréningeznek Valencia mellett, s nem tudni, játszanak-e még edzőmeccset hazatérésük előtt.

Az viszont biztos, hogy itthon pályára lépnek majd január 30-án a DVSC (kétszer is), február 3-án pedig a Siófok ellen Fehérváron. Az első tétmérkőzés a Ferencváros elleni idegenbeli Magyar Kupa negyeddöntő lesz majd február 10-én, ezt követi az újpesti bajnoki premier február 13-án.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >