Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Költségvetési egyeztetés a képviselőkkel
Költségvetési egyeztetés a képviselőkkel Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2016. január 21.
ImageSzékesfehérvár 2016. évi költségvetési terveiről egyeztetett szerdán délután a közgyűlés tagjaival dr. Cser-Palkovics András polgármester.

 

A közgyűlés februárban tárgyal Székesfehérvár idei költségvetéséről, de az előkészítés már hónapok óta folyik a szakterületek, intézmények bevonásával. Az előkészítő munka állását szerdán a képviselők is részletesen megismerhették. Minden évben megszervezi ezt a tájékoztatót dr. Cser-Palkovics András, hiszen – mint vallja – ahhoz, hogy felelős döntés szülessen a közgyűlésen, mindenkinek meg kell ismernie a kötelezettségeket és a Székesfehérvár előtt álló pénzügyi lehetőségeket.

 


 

A találkozóra valamennyi képviselő meghívást kapott Székesfehérvár polgármesterétől, a közgyűlés 21 tagja közül 17 vett részt a Városházi egyeztetésen. Mint elhangzott: a 2016-os költségvetés a stabil működés mellett lehetőséget teremt többmilliárd forint összértékű fejlesztések elindítására és az önkormányzati szolgáltatások magas színvonalon tartására. Mindezt nagyrészt saját bevételekből, valamint pályázati és állami forrásokból – hitelfelvétel nélkül tudja majd megvalósítani Székesfehérvár Önkormányzata.

 


 

A tájékoztató keretében a közgyűlés tagjai megtudhatták, hogy 2016-ban  - a jelen pillanatban rendelkezésre álló információk szerint – 47,1 milliárd forint kiadással számol a város, amelyből 11,5 milliárdot a kiterjedt intézményhálózat működtetésére fordítanak majd. A bevételek közül kiemelkedik az iparűzési adó, a 12,7 milliárd forint a tavalyi évhez képest 11 %-os emelkedést jelent. 22,3 milliárd forint fejlesztéssel és felújítással számol idén Székesfehérvár Önkormányzata, figyelemmel a Város 2014-2020-as uniós ciklusát átfogó, a Közgyűlés által jóváhagyott Integrált Településfejlesztési Stratégia szerinti ütemezésére. Számos fontos beruházás folytatódik és indul idén, többek között a Saára Gyula útfelújítási és az Ybl Miklós intézmény-felújítási Program keretében. Megtartják a jelentős tartalékkeretet is az idei költségvetésben, amely a működés biztonsága mellett a pályázatokhoz szükséges önerő miatt is fontos.

 


 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >