Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Scotch és Don a fehérváriak szolgálatában
Scotch és Don a fehérváriak szolgálatában Nyomtatás E-mail
Írta: Kész Mónika   
2016. január 22.
ImageSzékesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a városban szolgálatot teljesítő rendőrök munkáját tavaly év vége óta két rendőrkutya segíti. A Scotch névre hallgató belga juhászt és a Don nevű németjuhászt a sajtó képviselői engedelmességi bemutatón is megtekinthették.

 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata jelentős anyagi segítséget nyújtott a Székesfehérvári Rendőrkapitányságnak – többek között - annak érdekében, hogy Székesfehérváron rendőrkutyák állhassanak szolgálatba. Ezt közös sajtótájékoztatón jelentette be ma délelőtt Mészáros Attila alpolgármester, valamint a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője, Schekk Géza r. alezredes. Az eseményre a Hosszúsétatéri Körzeti Megbízotti Központban került sor, ahol a sajtó képviselői a két új rendőrkutyát engedelmességi feladatok végrehatása közben is szemügyre vehették.

 


 

Mint azt Mészáros Attila alpolgármester, az V. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, a város nagyon sok forrást különít el annak érdekében, hogy a fehérváriak közbiztonságérzetéhez nagyban hozzájáruljon, és támogassa azokat a szervezeteket, akik akár állami, akár civil szervezetként segítik ezt a munkát.
Az önkormányzat minden évben költségvetéséből igyekszik a rendőrség munkáját támogatni, amelyet egyrészt a rendőrök túlóra-kifizetésére, másrészt egyéb kiadásokra, illetve fejlesztésekre tud fordítani. Így valósulhatott meg a mostani sajtótájékoztató helyszínéül is szolgáló Körzeti Megbízotti Központ a Hosszúsétatéren, ahol most új „kollégákkal” gazdagodott a hely.
Örömét fejezte ki a tekintetben, hogy abból az évi 20 millió forintos keretből – amivel az önkormányzat támogatja a rendőrséget – sikerült a kutyákat megvásárolni és betanítani, majd reményét fejezte ki, hogy a két új rendőrkutya jelenléte az egész városban növelni fogja a lakosok közbiztonságérzetét. A nemrég szolgálatba állóknak pedig jó munkát kívánt, s azt, hogy ebben az alsóvárosi környezetben érezzék nagyon jól magukat.

 


 

Schekk Géza r. alezredes, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályvezetője arról adott tájékoztatást, hogy Székesfehérváron az elmúlt 15 évben nem volt kutyás járőr. Az, hogy a városban ilyen szolgálati ág is működjön, mintegy két éve fogalmazódott meg bennük. Azonban azt az elvet vallották, hogy amíg azokat a feltételeket nem tudják megteremteni, amik a kutyák megfelelő elhelyezéséhez és szállításához szükségesek, addig ebbe ne vágjanak bele. Ebben a témában több egyeztetés folyt a város polgármesterével, valamint alpolgármesterével, és ennek köszönhetően most ez az önkormányzat támogatásával tudott megvalósulni.
Majd azt is elmondta, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője biztosította számukra azt a szolgálati gépkocsit, ami megoldást jelent a két kutya hosszabbtávú mozgatására, amennyiben nem gyalogos szolgálatot látnak el. Az összes többi költséget - a kutyák beszerzését, a kennelek, a kutyabokszok megvásárlását – önkormányzati forrásból tudták kivitelezni.
Magáról az új szolgálati formáról elmondta, hogy a két kutya a körzeti megbízottak és a járőrök mindennapi munkáját fogja segíteni, gyalogos szolgálatot ellátva. Majd hozzátette, hogy mióta december közepétől ez beindult, már kaptak pozitív visszajelzéseket a lakosoktól.    

 

     

 

A tájékoztatókat követően volt lehetőség arra, hogy a kutyákat közelebbről is megtekinthessék a jelenlévők, majd egy kis bemutató keretében betekintést nyerjenek a járőrök és négylábú társaik közötti „munkamegosztásba”. 
Végh Dániel r. törzsőrmester Scotch nevű másféléves belga juhász kutyájával, míg Ispaics Dóra r. főtörzsőrmester Don nevű húsz hónapos németjuhász kutyájával mutatott be engedelmességi gyakorlatokat. Miután a rendőrrel szemben agresszíven viselkedő „csibész” igazoltatását Scotch biztosította, és a férfit együttműködésre késztette, mindenki számára kiderült, a szolgálati kutyák jelenléte igencsak segíti a járőrök munkáját.    

Az eseményen az is kiderült, mind Scotch, mind Don kutyavezetőikkel együtt Dunakeszin egy három és félhónapos kiképzést kaptak, ahol az ebek őrző-védő képességének fejlesztése történt meg. S ahogy azt Végh Dániel r. törzsőrmester megosztotta a jelenlévő újságírókkal, szerkesztőkkel, ez a számukra újfajta szolgálatellátás ugyan nagyon sok kötelezettséggel jár - tekintve a kutyák képzését, ellátását – de nagyon szeretik, s ezzel régi álmuk vált valóra.
Beszámolt arról is, hogy ezen járőrkutyákat a rendőri intézkedések biztosításánál használják legtöbbször, illetve természeten elkövetők elfogásánál.
S mivel a kutyás szolgálat az ember és állat közötti feltétlen bizalomra épül, folyamatos gyakorlásra van szükség. A kötelezően előírt központi képzéseken túl, így a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendszeresen tart foglalkozásokat a kutyavezetőknek és kutyáiknak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >