Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow A Fradi a képernyő ura, a Vidi sehol
A Fradi a képernyő ura, a Vidi sehol Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2016. január 26.
ImageAz MLSZ vezetői a tv-közvetítések kapcsán eddig sem álltak feladatuk magaslatán, hiszen visszavitték az "őskorba" a rendszert a fordulónkénti két mérkőzés közvetítésével. Az indok az volt, hogy a kevés képernyős meccs okán majd a stadionokban megnő a nézőszám. Nos, nem nőtt meg, sőt! Még kevesebb a néző az NB I-es találkozókon.

 

A szövetség vezetői is jórészt elismerték, nem jött be a számításuk. Ehhez képest tavasszal sem változik a rendszer. Elkészítették az első nyolc forduló menetrendjét, melyből az látszik, hogy a legmagasabb nézőszámmal rendelkező Fradi a képernyőn is viszi a prímet. Hat bajnokija kerül közvetítésre, míg a 3. helyen álló címvédőnek, a Videotonnak csak három...

A Ferencváros hat meccsével nincs nagy baj, azzal viszont igen, hogy a tavaszt - és még várhatóan a következő teljes szezont is - vendégségben, Felcsúton végig focizó fehérvári egylet szurkolóit három közvetítéssel tisztelik meg a rendkívül rétermett illetékesek. Annak a kevés drukkernek egy jó része nem tud elutazni Felcsútra, akik eddig a Sóstóra rendszeresen kijártak. Illett volna ezt is figyelembe venni, arról nem is beszélve, hogy mégiscsak a regnáló bajnokról van szó, amely most is dobogós. Milyen alapon kerül nála többször képernyőre az idei szezonban maximum középcsapatnak számító Honvéd vagy a kieséstől is fenyegetett Diósgyőr?

A Videotonnál kevesebb tv-s összesapása tavasszal a tökutolsó Békéscsabának, a szintén kieső-jelölt Vasasnak, a Puskás Akadémiának, a Paksnak, az MTK-nak és a Haladásnak lesz, de a Vidi mellett a szintén élcsapatnak számító DVSC és a 2. helyen telelő Újpest sem lehet boldog a számukra osztott 3-3 képernyős szereplésükkel.

Teljesen átgondolatlan, minden józan koncepciót nélkülöző menetrend ez, nem vitás. Jó lenne végre valóban tükörbe nézniük a magas uraknak a szövetségben, s nem csak papolni pozitív változásokról, nem csak azt hinni, hogy Ők milyen jól végzik dolgukat, mert a válogatott kibukdácsolt surranó pályán az Eb-re, hanem valóban jól is végezni azt!  Egyéretelműen rossz döntés volt az, hogy a Sport tv-től "elmentek" a jogok az M4 -hez, ám az állami sportcsatorna nem tud - vagy nem akar - több találkozót élőben közvetíteni, mert ugye, nyilván az MLSZ illetékeseinek "remek" ténykedése mellett ez is vastagon benne van a pakliban. De nem baj, a rövid pályás úszó Eb 126-ik ismétlése nyilván több nézőt hoz, mint a hazai foci. Az internetet legalább 2 éve uraló, fogatlan spanyol úr ezen is percekig röhögne, ha tudná...

A Vidi szurkólóknak némi vigasz, hogy a Fradi elleni Magyar Kupa negyeddöntő első összecsapása legalább képernyőre kerül február 10-én 19:00 órakor. Az újpesti bajnoki nyitány ugyancsak tévés derbi lesz, február 13-án 18:00 órakor.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >