Amikor a Guardiola-féle Barcelona 2009 és 12 között ámulatba ejtette a világot, mindent megnyert amit lehetett és - főleg az első 3 évben - úgy focizott, ahogy korábban senki, szinte minden szakember azt vallotta, hogy ez a csúcs, ennél jobban, szebben, hatásosabban nem lehet.

Valóban, a Xavi, Iniesta, Messi fémjelezte gárda úgy ki tiki-takázta a világot, hogy abban nem volt hiba. Most viszont felül kell írni ezt a "Best Of" álláspontot, mert az, amit ez a mostani, immár Luis Enrique dirigálta társaság csinál Messivel, Neymarral és Suárezzel, arra tényleg nincsenek jelzők. Aki látta vasárnap este a Celta Vigo elleni második félidejüket, az nem felejti el egyhamar.

Ez a gárda még elődjénél is erősebb, sokrétűbb játékot tesz le a gyepre, olyan félelmetesen könnyed módon kerül helyzetbe és rúg gólokat, ahogy soha, senki sem tudott. Nem csak néha, szinte mindig. Persze vannak speciális focigyilkos gárdák, akik ezt időnként sikerrel tönkre tudják tenni egy-egy meccs erejéig, de igazából nincs gyakorlatilag, és folyamatosan alkalmazható receptje senkinek a "földönkívüli" támadófoci ellen.

Na, de vissza a Vigo elleni oktatófocira. Ez volt az a meccs, különösen ennek az utolsó bő fél órája, amit nem lehet egy szerű jelzőkkel illetni. 32 perc alatt 5 gól, mind parádés, szépségdíjas, és mind aranyoldalakra illő. Közte eg olyan, amihez foghatót a futball egyetemes történetében sem nagyon találni! Amit Messi csinált a negyedik gólnál, az egyszerre magyarázza zseniális sportolói ls emberi kvalitásait. Ez az kis argentin ember, aki nyert 5 aranylabdát, három BL-t, és aki úgy etette meg védőjét az ominózus eset előtt, ahogy más arra nem képes, s harcolt ki ezzel 11-est. 

A minizseni úgy állt oda az általa megcsinált büntetőnél a labda mögé, hogy, ha berúgja, az a találat lesz a 300. bajnoki gólja a Barca színeiben. És ekkor olyan történt amire senki sem számított: Messi a lövés pillanatában nem a kaput vette célba, hanem jobbra lepasszolta a labdát, a hátulról berohanó Suárez pedig belőtte a harmadik gólját. Nem Messi a másodikat, nem a háromszázadikat a La Ligában, hanem az uruguayi a harmadikatI Ehhez volt szíve a történelmi pillanatban. Ez az ami emberileg is a legnagyobbak közé emeli. Ez az ami élesen megkülönbözteti nagy riválisától, Cristano Ronaldótól, vagy más nagy játékosoktól. Ő egyedi, olyanokra képes amire más nem. Lehet szeretni, vagy nem szeretni, de ezt nem elismerni képtelenség.

Összességében is varázslatos volt az amit a katalánok első számú csodafegyvere művelt ezen az estén. Ő lőtte az elsőt egy paradésan kivitelezett szabadrúgásból, majd adott a második találatnál Suáreznek egy álompasszt. Úgy elegánsan, bokából alányúlva varázsolta a labdát az uruguayi elé, aki kapásból kilőtte a pókot a jobb felső sarokból. A harmadik gólnál Neymart hozta ziccerbe, aki centerezett és Suárez besegítette a gólvonalról a kapuba a játékszert. A negyediknél jött ez a hihetetlen büntető variáció, majd a hatodik találat előtt is tőle indult az akció, melynek végén Neymar löbbölte át ballal a labdát a kivetődő kapus felett. Parádé, parádé, parádé!

Amennyiben egész évben már mást nem csinál, akkor is joggal pályázhat a hatodik aranylabdájára, ám, ha még akad 2-3 hasonló produkciója őszig, akkor ez nem is lehet kérdéses.

Szerencsés ember vagyok, mert gyerekkoromban láthattam néhányszor Pelét játszani, majd Maradonát és a semmit sem nyerő, ám káprázatosan focizó brazil válogatottat a nyolcvanas években Zicóval, Socratessel, Falcaóval, Cerezóval és Éderrel. Ott volt aztán a korszakos Milan a 90-es években a páratlan holland Gullit, Rijkaard, Van Basten trióval, később Papinnel, Weah-val, Maldinivel és Inzaghival, az első BL (BEK) győztes Barca Romárióval, Koemannal és Sztoicskovval, a Real Zidane-nal, Roberto Carlossal, Raúllal, Figóval és Ronaldóval, valamint a Rivaldo, és a Ronaldinho-féle Barcelona, amely ugyancsak remek focival kápráztatta el a világot a maga korában. Messi azonban mindenkin túltesz, ha ihletett formában játszik, megállíthatatlan.

Vele együtt pedig a Barcelona is megállíthatatlan. Neymar kibontakozó zsenialítása, Suárez párját ritkító gólérzékenysége és centerjátéka ugyancsak sokat hoz a konyhára, de Messi a vezér és a legnagyobb, ez kétségtelen. Erősen kérdéses, hogy hozzá fogható zsenit láthatunk-e a következő évtizedekben? Alighanem keveset, ha egyáltalán... Szóval, tényleg szerencsés aki ezt láthatja hétről hétre.