Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Nyílt nőgyógyászati szűrőnap Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2016. február 18.
ImageNyílt nőgyógyászati szűrőnapot szerveznek február 27-én, szombaton Székesfehérváron. A Család- és Nővédelmi Központban zajló vizsgálatokról Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok és ifj. Dr. Nagy László, a Központ intézetvezető főorvosa tájékoztatott. A szűrőnapra korlátozott számban, jövő hétfőtől csütörtökig fogadnak el jelentkezéseket.

 

„Az idei költségvetés elfogadása után, amelyben szerepel az Egészségfejlesztési terv, elkezdődnek Székesfehérváron az egészségprogramok” – fogalmazott Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok. „Hagyományosan évente három alkalommal szervezünk nőgyógyászati szűrőnapot a Várkörút 8. szám alatti Család- és Nővédelmi Központban. Az idei első szűrésre február 27-én, szombaton 8.00 és 13.00 óra között várjuk azokat a nőket, akik előzetesen telefonon jelentkeznek az ingyenes vizsgálatra. Olyan 25 és 55 év közötti hölgyekre számítunk, akik eddig nem vettek részt szűrésen, vagy az utolsó vizsgálatuk óta eltelt két-három év. A helyszínen ingyenes koleszterin, vércukor- és vérnyomásmérés, hasi ultrahang-diagnosztikai, valamint idén újdonságként bőrgyógyászati szűrés is igénybe vehető.” – mondta Östör Annamária.

Az egészségügyi szűrővizsgálatok elsődleges célja a figyelemfelhívás: annak a tudatosítása, hogy a vizsgálatok hatalmas jelentőséggel bírnak. A Nyílt nőgyógyászati szűrőnap szervezői a korhatárt és az időpontot is úgy határozzák meg, hogy minél több nő részt tudjon venni a vizsgálatokon.

 



Ifj. Dr. Nagy László,
a Család- és Nővédelmi Központ intézetvezető főorvosa azt mondta, hogy a hétvégi szűrési lehetőséget minden elfoglalt hölgynek ajánlja: „Ha szerencsénk van, nőnapra már meglesznek a negatív eredmények. A vizsgálat fájdalommentes, és alig néhány percet vesz igénybe – ennek ellenére Magyarországon minden évben 900 nő hal meg méhnyakrákban. Az időben felfedezett betegség jól kezelhető, gyógyítható, ezért hangsúlyozzuk folyamatosan a szűrővizsgálatok fontosságát.” Azokban a hasonló lélekszámú országokban, ahol a szűréseket komolyan veszik, a halálozási szám 50 körül van.

A főorvos kifejezte, hogy a nők egyre igényesebbek az egészségükre: általában 300-350 páciens jelentkezik a meghirdetett akciókra, azonban ennek többszöröse az a növekmény, amit éves szinten a Család- és Nővédelmi Központban tapasztalnak. Amíg egy-két évvel ezelőtt 4500-5000 szűrővizsgálatot végeztek a rendelőben, ez a szám mára a 10 ezerhez közelít. „Nincs az az életkor, amikor felesleges lenne a HPV-vakcina beadása. Az Önkormányzat jóvoltából a fiatalkorú lányok automatikusan kapják, de a felnőtt nők számára is ajánlott a megelőzés szempontjából.” – emelte ki ifj. Dr. Nagy László.  

A szombati nőgyógyászati szűrőnapon a vizsgálatokat a Család- és Nővédelmi Központ nőgyógyász szakorvosai, id. Dr. Nagy László és Dr. Schwarczinger Zsolt végzik reggel 8.00 és 13.00 óra között. A bőrgyógyászati szűrést Dr. Doma Viktória, az egyéb méréseket a Humán Szolgáltató Intézet munkatársai végzik.

A szűrőnapra korlátozott számban fogadnak el jelentkezéseket február 22-től 25-ig, hétfőtől csütörtökig a 70/380-9512-es telefonszámon, amely 8.00 és 16.00 óra között hívható az akció idején.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >