Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Folytatódik az EBEL Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. november 11.

ImageA múlt héten szünetelt az Erste Bank Eishockey Liga, ám válogatott játékosainknak nem volt lehetőségük sokat pihenni. Az elmúlt három napban háromszor kellett játszaniuk, így kimerülten néznek elébe az újabb sokhetes erőpróbának. - Már hétfőn útra kelt Innsbruck felé az Alba Volán, a játékosok többsége számára igen megterhelő hétvégét követően. Tizenegy jégkorongozónk képviselte a nemzeti színeket a budapesti olimpiai előselejtező alkalmával.

Mint ismeretes, Magyarország mindhárom ellenfelét legyőzte, így jogot szerzett a rigai selejtező körbe való bekapcsolódásra. Ted Sator vezetőedző is megtekintette az öszecsapásokat. "Gratulálok a válogatott tagjainak, nagyszerű munkát végeztek. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy a Volánosok számára a keddi találkozó már az örödik lesz négy nap alatt." - emlékeztetett a mester, aki arra számít, hogy a tíz nappal ezelőttihez hasonlóan nehéz dolga lesz tanítványainak Innsbruckban.

Mindkét együttes számára nagyon fontos lesz ez a meccs, hiszen a megszerezhető pont roppant értékesnek bizonyulhat majd a végelszámolásnál. "Az Innsbruck sérültjei felépültek, így még erősebbek, mint a legutóbb. Akkor szoros volt az állás sokáig, 1-1-nél már látszott, hogy az fog nyerni, aki másodjára is be tud találni. Ezek végül az osztrákok lettek." - emlékezett vissza Sator edző.

Sajnos továbbra is szűkös keretből kell gazdálkodnia a szakmai stábnak, mert Ryan Bonni és Nathan Martz továbbra sem bevethető. "Artyom Vaszjunyin lesz a második sor centere Kovács Csaba és Derek Couture között. A harmadik sort három fiatal alkotja, Nagy Gergő, Sofron István és Hegyi Ádám. A kezdőképus Szuper Levente lesz." - mondta Ted Sator.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >