Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Futóverseny a Fehérvári Állatotthon nyílt napján
Futóverseny a Fehérvári Állatotthon nyílt napján Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2016. június 03.
ImageA HEROSZ Fehérvári Állatotthonának egyik legfontosabb rendezvénye minden évben a nyílt nap, melyet ezúttal június 5-én, vasárnap rendeznek meg a Takarodó úton. A hagyományos és népszerű programok, azaz a közös séta, a kutyaiskolai bemutatók, az ügyességi játékok, a tombola és kisállatsimogató mellett idén először hirdetnek futóversenyt, ahol a gazdik kutyáikkal együtt próbálhatják ki magukat.

 

Sőt, lesz kutyaszépségverseny is, melynek zsűrijében helyet foglal többek között Székesfehérvár büszkesége, Kovács Sarolta, aki egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert a moszkvai öttusa világbajnokságon. A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Mészáros Attila alpolgármester, Krepsz Gyöngyi, az állatotthon vezetője és Dr. Berey Attila állatorvos, a HEROSZ országos elnöke.

A HEROSZ Fehérvári Állatotthona huszonnégy éve áll a hontalan állatok gondozása és gyógyítása, a szemléletformálás és az oktatás szolgálatában. A Takarodó út 5. szám alatti menhely számos rendezvénye közül kiemelkedik a hagyományos nyílt nap, melyet minden év júniusának elején rendeznek érdeklődők százainak részvételével.  Itt mutatják be a munkatársak és az önkéntesek mindennapi munkájának, rendkívüli erőfeszítéseinek eredményeit, és szórakoztatják az állatbarátokat, a családokat. Idén június 5-én, vasárnap 11.00 és 17.00 óra között rendezik meg a nyílt napot, ahol egész napos programsorozattal várják az érdeklődőket.

 



A HEROSZ Fehérvári Állatotthonának egyik legfőbb támogatója Székesfehérvár Önkormányzata. Mészáros Attila alpolgármester a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „A város igen nagyra becsüli és értékeli az Állatotthon munkáját. A létesítményt a HEROSZ Fejér megyei Szervezete működteti, amely huszonnyolc évvel ezelőtt alakult meg, azóta is folyamatosan tevékenykedik, és Székesfehérvár egyik legrégibb, legstabilabb civil szervezete. Évente ezerötszáznál is több állatot gyógyítanak, gondoznak itt, valamint 2007 óta működtetik a HEROSZ Gyermektagozatát, amely országosan is egyedülálló oktatóprogram, és toleranciára, együttérzésre, a természet és a környezet tiszteletére neveli az általános iskolásokat és az óvodásokat. Fontos továbbá, hogy a HEROSZ helyi szervezete részt vesz az Iskolai Közösségi Szolgálat szervezésében, lebonyolításában, és folyamatosan várja az érettségire készülő fiatalok jelentkezését.” Mészáros Attila arra biztatta az érdeklődőket, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a vasárnapi nyílt napon és csatlakozzanak a programokhoz!

A rendezvény részleteiről Krepsz Gyöngyi, az állatotthon vezetője számolt be, és elmondta, hogy az idei főszponzoruk a Vitál Kerékpárüzlet, amely 180.000 forinttal támogatja a rendezvény megvalósítását. A 11.00 órás kapunyitást követően több időpontban lesz kutyaséta, majd 15.10 órától bemutatót tart a 4Tappancs-HEROSZ Városi Kutyaiskola. A folyamatosan zajló programok között szerepel kutyanevelési és állatorvosi tanácsadás, kézműves játszóház, kvízjáték, állatos arcfestés és agility pálya, ahol bárki kipróbálhatja kutyája ügyességét a Dog Garden Kutyapanzió és Kutyanapközi munkatársainak közreműködésével. „Fedezd fel az állatotthont!” mottóval szerveznek kvízjátékot is értékes nyereményekért. A V-61 Alba Regia Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete állatsimogatót tart, ahol sokféle díszmadárral, galambfélékkel, baromfifélékkel találkozhatnak az érdeklődők és megismerhetik a magyar óriás nyulat is.

Délután két kiemelt esemény lesz: 15.30 órakor gazdis kutyaszépségverseny kezdődik, ahol a jelentkezők számától függően külön kategóriában indulhatnak a keverék és a fajtatiszta kutyák. A három legszebbnek talált állat értékes ajándékcsomagot kap, a nyertes jutalma pedig egy éves, ingyenes oltás. A hattagú zsűriben helyet foglal Székesfehérvár büszkesége, Kovács Sarolta öttusa világbajnok, aki nagy állatbarát és Barack nevű kutyájával együtt érkezik a rendezvényre. A programsorozat történetében először szerveznek gazdis futóversenyt 16.00 órától, melyre a helyszínen lehet nevezni 100 gramm kutyatáppal. A nyílt nap 16.30 órakor tombolahúzással és eredményhirdetéssel zárul. Vasárnap természetesen bejárható és megismerhető a Fehérvári Állatotthon területe. Jelenleg 110 kutya és 40 cica várja, hogy új otthona legyen, így külön szeretettel fogadják az örökbefogadó gazdikat, az állatbarát családokat!

„A HEROSZ hazánkban a legrégebbi állat- és természetvédő egyesület, melynek jogelődjét Hermann Ottó alapította 1882-ben. Kezdetektől legfontosabb feladatának tekinti – a szerencsétlen sorsú állatok megmentése mellett – az emberek tudatának formálását. Egyesületünknek 2600 tagja van az ország szinte minden szegletéből és 6 állatmenhelyet működtetünk egyedüliként az országban. Az ő aktív munkájuk segíti céljaink elérését.”
– hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Dr. Berey Attila állatorvos, a HEROSZ országos elnöke. Elmondta továbbá, hogy a kóbor állatok száma ugyan csökkent a kötelező chipezéssel, de még nagyon sokan nem tesznek eleget e jogszabályi kötelezettségüknek, így az azonosító nélkül kidobott állatok gazdái ismeretlen voltuk miatt nem vonhatók felelősségre. Sok a nem megfelelően tartott állat, mely súlyos mulasztás esetén állatkínzásnak minősül. Bár jogszabályaink általában megfelelnek az előírásoknak, de a jogalkalmazás terén már vannak hiányosságok. A HEROSZ ezeken és más állatvédelemi területeken is minden segítséget megad a polgároknak, a hatóságoknak és a szerencsétlen állatoknak. A Fehérvári Állatotthon kiemelkedő munkát végez, tevékenységébe illeszkedik a vasárnapi nyílt nap is. Dr. Berey Attila hozzátette: „Meggyőződésem, hogy akit közreműködésünkkel egyszer megérintett az állatok szeretete, az elkötelezett lesz irányukban egy életen át. Bízom a társadalmi tudat folyamatos fejlődésében, a munkánk sikerében és abban, hogy egyre kevesebbszer kell majd vészjelzéseket adnunk, beavatkoznunk az állatok védelme érdekében.”

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >