Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Megjelentek a multitáborok és az extrém katonai táborok!
Megjelentek a multitáborok és az extrém katonai táborok! Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2016. június 09.
Image2016. június 15-e az utolsó tanítási nap, ezt követően tizenkét hetes nyári szünet veszi kezdetét. A vakációt felkészülten várják a táborszervezők is, soha ennyi tábor közül még nem választhattak az érdeklődők! A bővülés több újdonságot is tartogat, megjelentek a multitáborok, ahogy idén először igazán népszerűek a missziókat végrehajtó katonai táborok!

 

„A táborpiac tíz százalékkal bővült a tavalyi évhez képest, ami annyit jelent, hogy az idei esztendő eddig a csúcs, akár az ott alvós, akár a napközis táborokat nézzük. A hihetetlen kínálat egyrészt jó a szülőknek, mert van miből választani, másik oldalról viszont nehézség is, hiszen a rengeteg szuper táborozási lehetőség közül nem könnyű kiválasztani az ideális megoldást.” – állítja Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu gyermektábor összehasonlító portál vezetője. 

„Újdonság az idei évben a multitáborok megjelenése. Ezek olyan vakációs lehetőségek, amik egyre több tábortémát ötvöznek, hogy még színesebbé tegyék a hetet. Olyan táborra kell gondolni, ahol kézműveskednek, de lovagolnak is, ahogy angolozni is van lehetőség, vagy épp sportprogramokat is előnyben részesítenek. Különleges, de rendkívül népszerűek ezek mellett a multisport táborok, ahol több sportágat próbálhatnak ki a tábor hetében a gyerekek, sőt a szakemberek a tábor végeztével tanácsot is adnak, milyen sportággal érdemes foglalkozni a csemetének.” – állítja a Táborfigyelő vezetője.

Az idei év slágertáborai a kalandtáborok, ahogy rendkívül populárisak a klasszikus sporttáborok is. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a készségfejlesztő táborok kerültek, őket pedig a katonai és lövésztáborok követik. 

„A szülők közel ötöde keresi az idei évben a katonai táborokat, ez mindenképpen rekord ezt a tábortémát tekintve. A táborok extrém verziói is nagyon népszerűek, ahol erdei vagy dzsungelkörülmények között végeznek el egy missziót a táborlakók. Az ilyen vakációs üdüléseken térképészeti, hadászati és lövészeti ismereteket is szeretnek a gyerekek.” – mondta Tóth.

A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ott alvós tábor ára egy hétre jellemzően 32 000-35 000 Ft, addig a Táborfigyelőn található szuper ott alvós tábor 11 000 Ft-ért, de 169 000 Ft-ért is. A napközis táborok átlagára 18 000-20 000 Ft között van, itt a legalacsonyabb táborár 16 000 Ft, míg a legmagasabb közel 80 000 Ft.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >