Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A borsóból készült finomságoké lesz a főszerep Nyomtatás E-mail
Írta: Samu Miklós   
2016. június 15.
A Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és A Szabadművelődés Háza szombaton délelőtt 10.00 órától második alkalommal rendezi meg a Borsófesztivált a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Parkban. A jelentkezők bármit süthetnek és főzhetnek borsóból, nevezési díj nincsen. Az első három helyezettet és a közönség választottját a zsűri különdíjban részesíti a szombati gasztronómiai eseményen. A részletekről kedden délelőtt sajtótájékoztató keretében számoltak be.

 

A Székesfehérvári Kertbarát Egyesület és A Szabadművelődés Háza Borsófesztivált rendez 2016. június 18-án, szombaton délelőtt 10.00 órától a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Parkban. A szervezők a vendégeknek műsorral is kedveskednek, a gyerekeknek pedig játszótér áll majd a rendelkezésükre. A programot Szigli István önkormányzati képviselő, valamint a Fevita Hungary Zrt. támogatja.

Szigli István, a 9. számú választókörzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal egy olyan gasztronómiai fesztivált akartak elindítani tavaly, amely hosszútávon kinőheti magát. „Alapcélként fogalmaztuk meg, hogy olyan kerti növényhez kapcsolódóan szervezzünk gasztronómiai rendezvényt a városrészben, amely először jelenik meg a tavaszi és a kora nyári időszakban. Szöllősi Istváné ötlete nyomán jöhetett létre a Borsófesztivál, mi pedig idén is nem kis összeggel és lehetőséggel támogatjuk ezt az eseményt. Nagy öröm számunkra, hogy az eszmei értékhez biztosítani tudjuk az anyagi feltételeket. Jól látható, hogy a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Park folyamatosan bővül, így mindenképpen szeretnénk a jövőben is hasonló rendezvényeknek a házigazdái lenni. Bízom benne, hogy a Lecsófesztiválhoz hasonlóan a Borsófesztivál is kinövi magát!” – mondta Szigli István, aki azt is hozzátette, hogy évekkel ezelőtt hasonlóan körülmények között indították el a Lecsófesztivált Sipos Józseffel. 

„A fesztivál alapgondolata onnan eredt, hogy a zöldborsót nagyon sokan szeretik, mégis a levesen és a főzeléken kívül nem igazán készítenek mást belőle az emberek. Ezen felbuzdulva utánanéztem annak, hogy az országban egy helyütt sem található a borsóval kapcsolatos gasztronómiai fesztivál. Ahogy a nevünkben is szerepel, „Kertbarátok” vagyunk, így mindenképpen kerti növényhez kötődő programot kívántunk létrehozni. A gondolatot tett követte, melynek keretében tavaly tizenöt csapat mérte össze tudását. A résztvevők igazán változatás menüsort készítettek el, így nagy népszerűségnek örvendtek a ragus étkek, de természetesen a hagyományos, pörkölt-alappal készült finomságok sem maradhattak ki.” – közölte Szöllősi Istvánné, a Székesfehérvár Kertbarát Egyesület alelnöke, aki azt is elmondta, hogy a szombati programon nagy szerepet kap a jó hangulat is, így a gyerekeket például borsófejtő versennyel is várják.

A szombati program infrastruktúráját az elmúlt évhez hasonlóan idén is A Szabadművelődés Háza biztosítja. „A Szabadművelődés Házában nagyon szeretjük a Borsófesztiválhoz hasonló, alulról szerveződő közösségi kezdeményezéseket. Ennek apropóján örömmel fogadtuk a Székesfehérvári Kertbarát Egyesület tagjainak megkeresését, mi pedig természetesen mindenben igyekszünk a segítségükre lenni. A Feketehegy-Szárazréti Közösségi Park mind a főző csapatoknak, mind a játszani vágyó gyermekeknek ideális helyszín lesz a II. Borsófesztiválon.” – tette hozzá Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója. 

A gasztronómiai program szombaton délelőtt 10.00 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitóval, majd ezt követően a bográcsozó helyeket sorsolják ki, ahol a csapatok kedvük szerint készíthetik el a sok finomságot. A szervezők két kilogramm fejtett zöldborsót, főzőhelyet, tűzifát, valamint sörpadot asztallal is biztosítanak a versenyzőknek. A főznivaló egyéb kellékeit, így a fűszereket, a bográcsot, valamint a bográcsállványt a csapatoknak kell magukkal hozniuk.

A programon résztvevők bármit főzhetnek a borsóból, így a főzésnek a csak a képzelet és a kreativitás szabhat határt. A szervezők a vendégeknek műsorral is kedveskednek, emellett a gyerekeknek a játszótér is a rendelkezésükre áll majd. Az érdeklődők díjmentesen adhatják le nevezésüket az eseményre. Jelentkezni a 06-20/32-18-998-as telefonon Szöllősiné Istvánnénál, valamint a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen lehet 2016. június 15-ig.

A zsűri által legjobbnak ítélt első három helyezettet serleggel díjazzák, emellett egy fő, a közönség által legfinomabbnak tartott étel főzőjét is különdíjban részesítik. Az elkészült étkeket ötfős zsűri: Szigli István, Kocsis Noémi, Szöllősi Hajni, Boda János, valamint a Fevita Hungary Zrt. képviselője pontozza.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >