A 19. században a tagadhatatlan allegorikus tartalmak ellenére is egyfajta leíró, lajstromozó, ábrázoló festészet bontakozott ki, így az Alföldre reflektáló festők inkább a romantikus külsőségeket, az egzotikumot, a nemzeti karaktert igyekeztek megragadni képeiken. A 20. század elejétől viszont teljesen önálló, egyéni életművek alakultak ki a „Nagy Sömmi” és a festők kapcsolatából.

Az Alföld vonzásában című kiállításon – melyet tegnap délután nyitottak meg a Csók István Képtárban – azok a festmények tekinthetők meg, melyeken sajátosan egyedi, illetve drámai megközelítéseké a főszerep. Fényes Adolf, Tornyai János, Rudnay Gyula, Koszta József, Endre Béla, Kohán György dinamikus kolorizmusukkal, erőteljes fogalmazásukban az Alföld addig példa nélkül álló poézisét fejezték ki. Számukra a közvetlen környezetük megfestése túlmutat az egyszerű néprajzi, vagy sajátosan helytörténeti szempontokon.

A 20. századi festészet nagy alkotóira fókuszálva a kiállítás bemutatja az egyes életművek egymástól markánsan eltérő voltát. A tárlat kísérletet tesz arra is, hogy az alföldi festészet klasszikus, nagy egyéniségei, illetve iskolái (Szolnok, Vásárhely) mellett újabb hangsúlyokra, illetve eddig elhanyagolt kapcsolatokra is felhívja a figyelmet – így például Nyilasy Sándor, Heller Ödön, Dinnyés Ferenc művészetére. Jelen válogatásban az egyedi, külön utakat kereső mesterek közül Nagy István, Tóth Menyhért, illetve Vadász Endre festményei egészítik ki az összképet.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján dr. Cser-Palkovics András polgármester megköszönte a múzeumnak és dolgozóinak, művészettörténészeinek azt, hogy ezt a kiállítást "tető alá hozták" Székesfehérvár Belvárosában egy olyan nyári időszakban, amikor a családok számára célpont lehet egy ilyen izgalmas témában festményeket megtekinteni. Hiszen itt, a Dunántúlon az Alföld egy érdekes téma, különösen annak tükrében, hogy számos olyan festő alkotása tekinthető itt meg, aki külföldön tanult, vagy élt nagyon sokáig, és azt, amit ott tanult, hazahozta, és saját munkáiba beépítette. Ennek így a 21. század elején is van üzenete.
Külön köszönetet mondott azért is, hogy helyi szakemberek közösen és együtt tudtak dolgozni ezen a kiállításon. Hiszen – mint fogalmazott – egy múzeumnak igenis van missziós szerepe, és hogyha a nyári időszakban családok gyerekeikkel, unokáikkal egy ilyen kiállítás megtekintését is beletervezik a programjaik közé, akkor a múzeum ezt a missziós szerepét be is tudta tölteni. Majd bízva abban, hogy a kiállítást sokan fogják megtekinteni zárta gondolatait.      

A tárlatot annak kurátora, dr. Nátyi Róbert művészettörténész nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy a kiállítás alapgondolata az volt, amit Tornyai mester fogalmazott meg, miszerint az igazi festészet nem egy precíz és pontos ábrázolás, hanem valamilyen fajta gerjedelem, nagy hevület, amit a festményei mutatnak is. Megnyitója során kitért az irodalom és a festészet kapcsolatára is. Felhívta a figyelmet arra, hogy míg a 19. században a tájfestészet az irodalomból táplálkozott - utalt itt Petőfi műveire, amiket feldolgozott több festő is -, addig a 20. században megfordult ez a kapcsolat, majd példaként hozta erre Juhász Gyula Alföld verseit, amik nem feltétlenül az Alföldre inspirálódtak, hanem barátjának, Endre Bélának a szimbolikus festményeire. Majd arra kérte a fehérváriakat, hogy nyitott szívvel és nyitott értelemmel fogadják be az alföldi festészet itteni gyöngyszemeit, amely remélhetőleg tud valami újat mondani mindenki számára.

A rendezvényen a Hermann László Kamarazenekar működött közre, Major István művészeti vezető vezényletével. Ennek során felcsendült egy Mozart szonáta, egy Respighi mű részlete, valamint egy Haydn ária, amelyet Kiss Noémi szoprán énekelt.