Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Rio: Sebestyén Dalma naplója
Rio: Sebestyén Dalma naplója Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2016. július 31.
ImageMint arról beszámoltunk, a legnagyobb létszámú magyar delegáció tagjaként szombaton elutazott Rióba Sebestyén Dalma. A kiváló székesfehérvári úszó a napi webhelyzettől függően a tervek szerint rendszeresen beszámol élményeiről, tapasztalatairól a Média24 - és a Fehérvári Hírek olvasóinak. A 200 méteres mellúszás augusztus 10-i selejtezőjében induló, szinte mindig mosolygós Dalma társaival együtt birtokba vette az olimpia falut, és - ahogy elutazása előtt is fogalmazott - élvezi az ötkarikás játékok minden pillanatát.

 

"Nagyon jó hangulatú, de hosszú volt az utazásunk, 12 óra 20 percet töltöttünk a levegőben, majd a riói leszállást követően még fél órát buszoztunk az olimpiai faluig. A létesítmények szépek, jók, de vannak olyan részek is amelyek láthatóan még nem készültek el teljesen. Ahol mi vagyunk, ezen az épületen is érződik, hogy most adták át. Az éjféli érkezés után mindenesetre jól esett a pihenés.

A táplálkozásunkkal sem lesz probléma, non-stop nyitva van az étkezde, s nem is rossz az amit eddig kaptunk Uszoda is a nap 24 órájában a rendelkezésünkre áll, szóval eddig minden tetszik. Ma egy átmozgató edzésünk lesz, nagyon várom már, hogy a vízbe csobbanhassak, nem kevésbé a versenyemet. Remélem minden rendben lesz addig is." - foglalta össze első napi tapasztalatait Sebestyén Dalma. 

Holnap folytatjuk!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >