Kezdőlap arrow Gazdaság arrow Sikeres a mikrovállalkozások számára indított hitelprogram
Sikeres a mikrovállalkozások számára indított hitelprogram Nyomtatás E-mail
Írta: Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Fraller Ildikó   
2016. augusztus 04.
ImageA tavaly novemberben mikrovállalkozások számára indított hitelprogram eddigi eredményeit sajtótájékoztatón összegezte dr. Cser-Palkovics András polgármester és Szekfü Tibor, a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.

 

Az Önkormányzat és az RVA programja szerint 1-10 millió forint összegben, 3-5 éves futamidővel kaphatnak hitelt induló és már működő vállalkozások. Az első hét hónapban megkötött szerződések összesen 9 millió forint kamatkedvezményt jelentenek az érintetteknek, és ugyanannyi hitelt tudtak kihelyezni székesfehérvári vállalkozóknak, mint 2015-ben egész évben.


2015 novemberében Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (RVA®) új mikrohitelprogramot indított a helybeli vállalkozások fellendítésnek elősegítése érdekében. A program célja, hogy a Székesfehérváron székhellyel, telephellyel rendelkező mikrovállalkozások kedvező beruházási és forgóeszközhitelhez juthassanak.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, az Önkormányzat és Alapítvány régi és példaértékű együttműködéséből született a 2015-ben elindított, kamattámogatáson alapuló, mikrovállalkozásokat támogató pénzügyi program. „A mikrovállalkozások szerepe fontos egy ország és azon belül egy régió, egy megye és egy város gazdasági életében, hiszen jelentős foglalkoztatási arányt képviselnek a társadalomban. Az Önkormányzat közpénzből 50 millió forintos kamattámogatást biztosít a kölcsön felvevőinek. A programmal sikerült megszólítani ezeket a vállalkozásokat, a kezdeményezés elérte célját. Olyannyira, hogy az eredetileg meghatározott tervezethez képest a felmerülő igények alapján előre fogjuk hozni a finanszírozási ütemezést. Egyfajta gazdasági szolidaritás is megjelenik a programon keresztül, hiszen az Önkormányzat nyújtotta támogatás zömében a közép- és nagyvállalkozások adójából befolyt összegekből áll rendelkezésre: így segíti a fehérvári ipar a mikrovállalkozásokat.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.

A mikrohitelprogrammal kapcsolatban a polgármester hangsúlyozta, hogy a város számára oly fontos gazdasági szereplők gazdasági támogatásáról az Önkormányzat nagy tapasztalattal bíró szakmai partnere dönt. Megköszönte továbbá az Alapítvány munkáját, majd biztosított a Város további támogatásáról. Dr. Cser-Palkovics András beszámolt arról, hogy elkezdődött egy következő program kidolgozása, megcélozva a startup vállalkozások világát: „Egy olyan erős gazdasággal rendelkező városnak, mint Székesfehérvárnak, kell, hogy legyen forrása arra, hogy a következő évek, évtizedek meghatározó szegmenseiben, iparágaiban támogatásokat nyújtson – a vállalkozások elindításához vagy ahhoz, hogy azok feljebb léphessenek. Az Önkormányzatnak tennie kell annak érdekében, hogy a város ne csak a jelen, hanem a jövő gazdasági központja legyen. Ezt részben most kell megalapozni, akár a mikrovállalkozások, akár a startup vállalkozások piacra lépésének a megsegítésével.”

„A mikrovállalkozások foglalkoztatási potenciálja a legnagyobb az országban, a fontosságuk megkérdőjelezhetetlen.” – erősítette meg a polgármester szavait Szekfü Tibor, az RVA ügyvezető igazgatója, és hozzátette, hogy ezek a cégek sokkal inkább ki vannak téve a gazdasági változások hatásainak a nagyobb vállalkozásokhoz képest, valamint korlátozottabban jutnak hozzá a pénzügyi forrásokhoz.  „A program nagy előnye - Székesfehérvár Önkormányzatának köszönhetően -, hogy olyan vállalkozások jutnak lehetőségekhez, amelyek a kereskedelmi bankoknál csökkent hitelképességűek. A program keretében a kamattámogatásnak köszönhetően biztosítani tudjuk a székesfehérvári ügyfeleknek a 2,5%-os kamatlábat! Az induláskor nem tudtuk megjósolni a program eredményességét, hiszen ez a szektor még nem heverte ki a gazdasági válság következményeit. Az első hét hónap után már elmondható, hogy az idei évben annyi hitelt folyósítottunk, mint a 2015-ös évben összesen.” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgatója.

A program 2020-ig tart, a 250 millió forintos hitelezési forrást az RVA biztosítja, míg a program teljes időszakára vonatkozóan az Önkormányzat összesen 50 millió forintos kamattámogatást biztosít a kölcsön felvevőinek. A konstrukció legkedvezőbb eleme a 2,5 %-os kamatláb, az Önkormányzat hitelenkénti 4 %-os kamattámogatásának köszönhetően. Ezekhez a hitelkonstrukciókhoz a nem helybeli vállalkozások 6,5-9,9 % kamat mellett juthatnak hozzá.

A hitel összege 1-10 millió Ft, amely 3-5 éves futamidővel vehető igénybe, beruházási vagy szabad felhasználású hitel formájában. A program mind a meglévő, mind az induló vállalkozásokat egyaránt megszólítja.

A program indításának tapasztalatai igen kedvezőek. Az első hét hónapban több mint 97 millió forint értékben kötöttek hitelszerződést, ez közel 9 millió forint kamatkedvezményt jelent az érintetteknek a futamidő végéig.

A program hatása megmutatkozik az RVA hitelportfolió adataiban is. Míg az RVA 2015 év végi 1,5 milliárd Ft-os mikrohitel-portfóliójának 34,4%-át tették ki a székesfehérvári ügyfelek hitelei, ez 2016 első félévében 36,8%-ra nőtt a programnak köszönhetően. 2016 első hét hónapjában a folyósított hitelek összegének 70 %-át kapták székesfehérvári vállalkozások, ez az arány 2015-ben csupán 54%-os volt.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >