Kezdőlap
Felsőoktatási tanévnyitó a Városházán Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó, Veres Richárd   
2016. szeptember 08.
ImageHagyományteremtő jelleggel, idén először szervezték meg a Székesfehérvári Felsőoktatási Intézmények Tanévnyitó Ünnepségét, amelyen a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának, a Kodolányi János Főiskola és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának első éves nappali tagozatos hallgatói vettek részt tegnap délután, a Városházán.

 

Közös tanévnyitó ünnepséget tartottak a Városházán szerdán délután a Székesfehérvár felsőoktatásában jelenlévő intézmények: a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának, a Kodolányi János Főiskola és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának ünnepi rendezvényén jelen voltak az intézmények és a város vezetői, az Önkormányzat képviselői, a köznevelési intézményeket fenntartó állami szervek vezetői, az egyetemi oktatók, munkatársak és az első éves nappali tagozatos hallgatók.

Mind a három felsőoktatási intézményben indult duális képzés 2016 szeptemberétől, amely immáron népszerűvé vált a tudatos életpályát tervező középiskolások körében. Az idei tanév az első, amelyben kilenc alapszakon kezdhették meg tanulmányaikat a felsőoktatási intézmények duális képzéseinek keretében a hallgatók a szerződött partner cégeknél létrehozott szakmai gyakorlati helyeken. A közös képzésnek megfelelően a gazdasági szervezetek képviselői is jelen voltak az ünnepségen (Arconic-Köfém Kft., Sapa Profiles Kft., IBM Client Innovation Centre, Simon István cégtulajdonos, Albacomp RI Kft., H.T.M Zrt., IK Metal Kft., Széphő Zrt.).

Dr. Cser-Palkovics András
polgármester köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve a Díszteremben jelenlévő diákokat. Ünnepi szavaival a terem falán szimbolikusan megjelenő Aranybullára, a több mint ezeréves Székesfehérvárra, a nemzet bölcsőjére, történelmi fővárosára utalt. „Ennek a városnak nemcsak gazdag történelme, hanem remélhetőleg nagyon szép és eredményes jövője is van. Hogy ez így lehessen, az elképzelhetetlen akár a középiskolák, akár az általános iskolák, akár pedig a felsőoktatás további megerősítése nélkül. A 21. század kihívásainak csak egy nagyon fejlett, nagyon innovatív iparral tudunk megfelelni – amihez erős felsőoktatásra van szükség, lehetőség szerint ott, ahol az ipar jelen van.” Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy a felsőoktatás megerősítéséhez segítséget nyújtott a kormány, és a városban 2016 őszétől a Corvinus Egyetemmel kialakított partnerséggel együtt már három intézmény garantálja ennek a lehetőségét.

A polgármester kifejezte, hogy a diákok, a fiatalok jelenléte teremtheti meg a városban a felsőoktatásra jellemző hangulatot, ami számukra az itt töltött idő alatt meghatározó élményeket, barátságokat, szerelmeket és a vizsgaidőszakok nehézségeit is jelenti. A hagyományteremtés jelentőségét hangsúlyozva biztosította a hallgatókat a város támogatásáról, hogy a következő generációk számára azt az üzenetet fogalmazzák meg: jó Székesfehérváron diáknak lenni, mert a stabilitást és a jövőt jelenti, megfelelő tudással, szép élményekkel.

„Úttörő alkalom ez az évnyitó mind a város, mind a Corvinus Egyetem számára, hiszen a kapcsolat most kezdődik az itt tanulmányaikat megkezdő hallgatókkal.” – fogalmazott Prof. Dr. Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora. Az intézménynek a Székesfehérvárra meghirdetett képzéseire jelentkezők bátorságával kapcsolatban elmondta, hogy a történelmi főváros képzése fontos számukra, Székesfehérvár múltja és jelene a garancia a nagyon szép jövőre. Hangsúlyozta, hogy az oktatás a budapestivel teljesen egyenrangú lesz, és biztosított az egyetem szándékáról, hogy a minőségi képzéssel újabb hallgatókat szeretnének a városba vonzani.  „Azon vagyunk, hogy akár olyan képzési formákat is megvalósítsunk itt, amelyek az anyaegyetemen nincsenek, és amelyek országos vonzerővel bírnak. Számunkra az a kihívás ebben, hogy a tőlünk megszokott igényességet és színvonalat alakítsuk ki. Aki egyetemre megy, az tudást szeretne szerezni. Ma már az egyetem nem kiváltság, minden törekvő fiatalnak a célja, aki tudni szeretne. Hogy mi a tudás ma? Ez a kérdés izgatja a corvinusos oktatókat, hogy nemzetközi értelemben is lépést tudjunk ezzel tartani.” – fogalmazott a rektor. Egy személyes példával arra utalt, hogy a Nobel-díjas színvonalú gondolatok itteni megjelenését nem akadályozza semmi, majd olvasásra biztatta a diákokat és a kisváros előnyeit hangsúlyozta a tanulás lehetőségeit tekintve. Dr. Lánczi András a közös munkához sok sikert kívánt és üdvözölte az egyetem új polgárait.

Dr. Szabó Péter
, a Kodolányi János Főiskola rektora köszöntőjében elmondta: „A Kodolányi János Főiskola 25 éve dolgozik Székesfehérváron, és az időközben bekövetkezett változások mellett továbbra is fontos számunkra a fehérvári küldetésünk. Bízom benne, hogy a művészeti tanszékünk sok külföldi diákot is idevonz a városba.” A rektor a régi hagyományok felújítására felajánlotta a főiskola régi klubhelyiségét a jelenleg itt tanuló összes hallgató számára, hogy a tanulmányok mellett a szabadidő eltöltésére, a közösségteremtésre is lehetőségük legyen – ahogy fogalmazott, egy szerethető és csodálatos városban.

Prof. Dr. Réger Mihály,
az Óbudai Egyetem rektora a polgármester szavait idézte a történelmi városra vonatkozóan, majd a kiegyezés idejére visszanyúló egyetemi hagyományokra utalt: „137 év tapasztalat van a működésünk hátterében, ugyanazt a büszkeséget érezzük, mint a városvezetés. A történelmi időkben is mindig sikerült megtartani a hivatásunk célját, miszerint a magyar ipar fejlődését szolgáló nagytudású, az elmélet és gyakorlat terén is felkészült mérnökembereket képezzünk.” A rektor elmondta, hogy a cél nem, de a megvalósítás módja változott, aminek értelmében az Óbudai Egyetem próbál olyan tempót felvenni és olyan megújulási stratégiát képviselni, amely a meglévő értékek megtartása mellett az ipar, a cégek és a hallgatók igényeihez is igazodik. Hangsúlyozta, hogy az egyetem a gyakorlatorientált képzés fellegvára kíván lenni, kitérve például a duális képzés fontosságára és a digitális tananyag elérhetőségének biztosítására. Mint mondta, az intézményfejlesztési tervükben a képzési pontok mellett fontos helyet kap a közösségi színtér kialakítása, így támogatásáról biztosított az egyetemi klubot illetően is.

A köszöntő gondolatokat követően a felsőoktatási intézmények hallgatói helyezték el a felsőoktatási intézményeket szimbolizáló szalagot a város zászlóján.  

Az ünnepi hangulat megteremtéséhez Ferenczy-Nagy Boglárka, a VII. Fehérvári Versünnep III. helyezettje (vers), valamint Zsigmond Lala (ének), Lakatos Zsolt (zongora) és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar művészei járultak hozzá előadásukkal.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >