Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Vidi: a sereghajtó újra mumus volt Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2016. október 17.
ImageA labdarúgó NB I 12. fordulójában a Videoton a DVTK vendége volt. Az első körben a diósgyőriek meglepetésre nyertek idegenben, ám azóta nagyot fordult a világ, a fehérvári gárda nagy menetelésben van, a miskolci egylet pedig óriási lejtmenetben.

 

Az első félidőben simán megnyerhette volna a meccset a piros-kék alakulat, de Scsepovicsnak még 2 méterről sem sikerült eltalálnia a kaput, rengeteg lehetőséget hagyott kihasználatlanul a bajnoki címre törő csapat, ami a második félidőben megbosszulta magát, a DVTK kétszer is betalált, 2-0-ra győzött, július 23 óta először...

Az első félidőben a Vidi játszott fölényben, a jobbára csak a védekezéssel törődő házigazdák ellen Scsepovics egyedül eldönthette volna már 20 perc után a meccset, kétszer is nagy helyzetben hibázott, miként még egyszer később is, ráadásul Géresinek és Lazovicsnak is volt komoly helyzete. Illett volna legalább egyet ezek közül belőni, de mivel a Berg-legénység ezúttal tékozlóan bánt a ziccerekkel, maradt izgulni való bőven a második félidőre is.

Maradt, mert ez volt az a nap, amikor a Vidinek semmi sem sikerült, igaz tettek is ezért játékosai, akik rengeteg technikai hibát vétettek, sokszor körülményesek és dekoncentráltak voltak. Az 55. perc környékén úgy döntött a DVTK, hogy, ha már nem kapnak gólt, hát megpróbálnak ők is szerezni. Első két helyzetük még kimaradt, miközben Pátkai is beiratkozott a "ki tud ajtó.ablak ziccerben nagyobbat hibázni" versenybe, s egyre inkább érződött, hogy ha egyszer valahogy betalál a DVTK, nyeri is fog. Hát, betalált. Egy bal oldali beívelésnél újra jött a "szokásos" szervezetlen, rosszul helyezkedő védelem, Novothny pedig könnyű gólt fejelt. Ezt követően hiába ment még jobban előre a Vidi, csak görcsölt, gólt nem rúgott. Scsepovics még egy 11-est is hiányolhatott, miután Lipták bedolgozta a talajba a 16-oson belül, de ezen az estén, ez a Vidi nem érdemelt győzelmet! A hajrában még egy kontrából Elek is betalált, eldöntve a találkozót.

A Vidinek talán időben jött a pofon, hogy senki ellen sem lehet lazáskodni, sematikusan focizni, és főleg nem ennyi helyzetet elhibázni. Az élvonalbeli fociba  - még Magyarországon sem - fér bele ennyi hiba. Mivel a Vasas 3-2-re legyőzte az MTK-t, immár 4 pontos az előnye a tabella élén. A Fradit elverte a Haladás simán, 2-0-ra, így a Vidi nem is járt annyira rosszul, mert a legnagyobb riválisát maga mögött tartotta, s csak a Haladás előzte meg, így a 3. helyről várhatja a Paks elleni, október 22-i (15:30) felcsúti összecsapást, amelyen kötelező a győzelem számára, hogy a következő körben a Vasas otthonában legyen esélye a listavezető ellen tovább javítani aranyesélyein.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >