Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow FAV19: szenvedés a sereghajtó ellen
FAV19: szenvedés a sereghajtó ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2017. január 04.
ImageNémi túlzással lelóg az EBEL tabellájáról az Olimpia Ljubljana jégkorongcsapata, hiszen 39 fordulót követően, ha kétszer annyi pontja lenne a jelenleginél (19), akkor sem előzné meg az előtte álló Dornbirnt (40). Egyetlen gárda van a 12 együttest számláló mezőnyben, a Fehérvár AV19, amely ellen nem negatív a mérlege, 19 pontjából hatot éppen a magyar alakulat ellen szerzett.

 

Ebből egyet kedden este, hazai pályán, ahol 3-2-re nyert hosszabbításban a Volán. Pedig simának indult, bő 5 perc után Maylan és Bodo találataival 0-2 állt az eredményjelzőn, ám ezúttal az emberhátrányos szituációk kivédekezésében nem tündökölt a FAV19, két előnyét is gólra váltva egyenlített a Ljubljana.

A hosszabbításban is a szlovén csapat került emberelőnybe, de ezt az időszakot sikeresen átvészelte Benoit Laporte gárdája, majd Sofron előkészítése után Beauregard megszerezte a győztes gólt. Kellett nagyon ez a 2 pont, de ennél is sokkal jobban hiányozhat a végén az a hat, amit összesen elbukott a sereghajtó ellen a Volán. 5 fordulóval az alapszakasz zárása előtt a 9. helyen áll a fehérvári egylet, s 8 pont a hátránya a még közvetlen rájátszást jelentő 6. pozícióban álló Innsbruckhoz képest. Matekozni még lehet, de egyre kisebb a realitása...

A folytatásban már minden meccs, minden pont sorsdöntő lesz a középszakasz előtt. A FAV19 legközelebb pénteken (01.06) 19:15-kor a Bolzanót, majd másnap 17.30-kor az Innsbruckot fogadja. Nincs mese, mind a két derbin kell a 3 pont!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >