Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Az én hősöm Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2017. február 10.
ImageÜnnepi rajz- és esszépályázatot hirdetett a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A pályázatokat két témakörben – Magyar zászló és címer, Az én hősöm – és két műfajban írták ki, a beérkezett munkákat a rajz esetében hét, az esszé esetében pedig három korcsoportban értékelik.

 

 

A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen ehhez az emléknaphoz kötődően írta ki a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára az ünnepi rajz- és esszépályázatot.

„Az én hősöm” témakör meghirdetésével az intézet kapcsolódni kíván a Székesfehérváron 2017. január 22-én megnyílt „A DÖNTÉS” című kiállításhoz, amely többek között Somogyi Győző Kossuth-díjas magyar grafikus- és festőművész, a Nemzet Művésze „Magyar Hősök Arcképcsarnoka” című, száz festményt tartalmazó ikonosztázát vonultatja fel. A pályázat díjazottai a díjátadó ünnepség részeként meglátogatják a kiállítást.

A pályázat kiírói a kategóriák első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit tárgy- illetve könyvjutalomban részesítik, kiemelkedő pályamunkákat a zsűri különdíjjal is jutalmazhatja. A díjazott pályázók felkészítő tanárai szintén elismerésben részesülnek.

A pályázat védnökei:  Wittner Mária ’56-os szabadságharcos, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke. A zsűri elnöke Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész, tagjai: Somogyi Győző Kossuth-díjas festő- és grafikusművész, Rényi Krisztina Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, Molnár János festőművész, grafikusművész, valamint Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója.

A pályamunkákat 2017. február 20-án éjfélig várják, a pályázat részletes kiírása a www.nski.hu honlapon olvasható.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >