Öszzegyházmegyei papi rekollekciók: Emberség-kereszténység-papság |
![]() |
![]() |
Írta: Fehérvári Hírek | |
2017. február 15. | |
![]()
Lukácsi Zoltán előadásában elmondta, hogy egész életét fiatalok között töltötte: először középiskolai tanárként dolgozott, majd a győri szeminárium rektora lett (és hét éve tölti már be ezt a pozíciót). Az elmúlt időszakban arra jött rá, hogy a papi és a keresztény hivatást is az emberség felől kell megközelíteni. S mivel a világ emberségében szorult vissza az utóbbi években, így a papi hivatás sem vonzó már sokak számára. Egyre kevesebben éreznek elhivatottságot e szolgálat felé. Lukácsi Zoltán kifejtette, hogy a fiatalok életéből hiányoznak az alapvető emberi értékek. Erre kell először megtanítani őket, az emberségre, s utána jöhet csak az evangelizálás. Ha ugyanis megfordítjuk ezt a folyamatot, akkor hiányozni fognak az emberi alapok. Mint mondta: Fontos, hogy a hit értékeinek továbbadása, a hit valódi életté formálása mellett, az alapvető emberi értékekre, például az antik és a jelen kultúra vívmányaira, a művészetekre is legyen rálátásunk. Könnyebb kapaszkodót talál a természetfeletti, ha az ember ezekkel az ismeretekkel rendelkezik. A rektor beszélt arról is, hogy egy jó pap bizony pszichológus is egyben. Ezt pedig azért fontos tudnunk, mert nagyon sok a sérült gyermek, a sérült család. A fiataloknak nincsen megfelelő önismeretük, nem tudnak kellőképpen eligazodni a világban, és segítséget keresnek önmaguk megtalálásához is. Az egyház fontos feladata ezért, hogy megtartsa, jó irányba terelje őket. Az új pasztorációs felvetésekben bővelkedő előadást a nap során az egyházmegye papsága tovább boncolgatta, megvitatta, hogy közösen gondolkozva minél jobb megoldások születhessenek. A programsorozat záró eseménye - a tavaszi és az őszi rekollekciók után - egy adventi találkozó lesz majd decemberben, ahol lehetőség lesz a közös imára, gyónásra és elmélkedésre is.
|
< Előző | Következő > |
---|