Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Benedek zsákjában lesz a meleg
Benedek zsákjában lesz a meleg Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2017. március 20.
ImageSándor és József megfeledkeztek "kötelességükről", nem hoztak zsákban meleget, ugyanakkor úgy tűnik, a harmadik "tettestárs", Benedek pótolja amit a másik kettő elmulasztott: jelen állás szerint éppen Benedek napján, kedden érkezik majd meg a kellemes, igazi tavaszi időjárás, napsütéssel és 20-22 fokkal.

 

Hétfőn északkeleten várható még gyenge csapadék, egy-egy zápor, az ország többi részén változóan felhős lesz az ég. Többfelé továbbra is élénk, erős lesz az északnyugati szél. Fokozódik a nappali felmelegedés, napközben 14 és 20 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Kedden a napos időben időnként felhők megjelenhetnek az égen, de csapadék nem valószínű. Helyenként élénk lehet déli-délnyugati szél. Tovább erősödik a nappali felmelegedés, egyre többfelé mérhetünk majd 20 fok fölötti értékeket.

Szerdán és csütörtökön is sokat fog sütni a nap, de gomolyfelhők is lesznek az égen, melyekből északon, északkeleten egy-egy futó zápor kialakulhat. Időnként továbbra is élénk lesz a déli-délnyugati szél. Délutánonként sokfelé emelkedik majd 20 fok fölé a hőmérséklet.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >