Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
FC Fehérvár - Baktalórántháza: 8-0 Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. november 30.

Image8-0-ra győzött az FC Fehérvár a Baktalórántháza ellen a Liga Kupa 7. fordulójában. Horvárh Gábor egy, Dvéri és Pavlisics 2-2, míg Kulcsár Tamás 3 gólt szerzett. - A Liga Kupa 7. fordulójában játszott utoljára hazai környezetben 2008-ban tétmérkőzést az FC Fehérvár. Bár a szombat délutáni mérkőzést nem a centerpályán, hanem a hátsó, műfüves pályán rendezték, a fehérvári játékosok nyolc góllal búcsuztak az idei évben a Sóstói Stadiontól.

A vezetést már a 7. percben megszerezték a hazaiak: az első szögletet követően Romero fejelt kapura, Horváth még belepiszkált, így a vendégek kapusának esélye sem maradt a hárításra. 1-0. A 18. és a 25. perc Pavlisicsé volt: először Dvéri, másodszor Kulcsár passzát váltotta gólra.

A 36. percben az egész mérkőzésen remekül játszó Dvéri Zsolt lőtte a találkozó legszebb gólját: 22-méterről, a kapu bal felső sarkát vette célba, és el is találta. Ekkor már 4-0 volt az állás.

Image
Fotó: FC Fehérvár
 

A 38. percben Dvéri berúgta második, a csapat ötödik gólját, míg hat perccel később Kulcsár állította be a félidei végeredményt: 6-0 állt a "képzeletbeli" eredméynjelzőn a szünetben.

A második játékrész ott kezdődött, ahol az első abbamaradt: Kulcsár volt ismét eredményes, Nagy Dániel passzából az 52. percben: 7-0. Pont fél órával később ismét Kulcsár volt eredményes, és beállította a végeredményt: 8-0.

A mérkőzést megérdemelten nyerte a hazai csapat és a nyolc gólos különbség is reális a mutatott játék alapján.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >