Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ötven éves fennállását ünnepelte a Honvéd Nyugállományúak fehérvári klubja Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2017. március 22.
ImageÜnnepi közgyűlést tartottak kedden a Városházán a Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja ötven éves fennállása alkalmából.

 

Az eseményen dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott beszédet, szólt a katonák és családjaik városban betöltött szerepéről, és köszönetét fejezte a szervezet közösségi munkájáért.  Vadon Gábor klubelnök foglalta össze az elmúlt öt évtizedet, és sor került elismerések átadására is.


A Fejér Megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubja napra pontosan 50 évvel ezelőtt, 1967. március 21-én alakult meg azzal a céllal, hogy fórumot teremtsen a nyugállományba vonult tisztek és tiszthelyettesek találkozására, összefogja őket, kulturált szórakozási lehetőséget biztosítson számukra, és családjaikat közelebb hozza egymáshoz. Az alapcélok azóta sem változtak, ám jelentősen kiegészültek az évek során. Így a szervezet ma már feladatának tekinti a Magyar Honvédséghez tartozás érzésének erősítését, a hadicselekmények során elhunyt katonák emlékének ápolását, a hazafias és honvédelmi nevelést, közös kulturális és szabadidős programok szervezését, a tagok szociális helyzetének figyelemmel kísérését, az idős, beteg klubtagok ápolását, továbbá a kapcsolattartást a megyei jogú városok önkormányzataival és a rendvédelmi szervekkel. A klub létszáma jelenleg 285 fő, tagjai zömében 70 év felettiek.

A jubileum tiszteletére ünnepi közgyűlést tartottak kedden délelőtt a Városháza Dísztermében, ahol Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a meghívottakat. Elmondta: „Születésnapot jöttünk ünnepelni, amely mind az egyének, mind a kisebb-nagyobb közösségek életében fontos esemény. Az ötvenedik évfordulót különösen illik méltó módon, az emlékek felidézésével, egy kellemes közösségi nap keretében megünnepelni.”  A városvezető beszélt a Díszterem jelentőségéről, a terem falain olvasható történelmi feliratokról, amelyek Székesfehérvárnak a nemzet történetében betöltött szerepét foglalják össze és erősítik.  Hozzátette, a város története mindig is elképzelhetetlen volt a katonák és azok családjai nélkül, és ma is nekik köszönhetjük Fehérvár katonaváros létét. Dr. Cser- Palkovics András köszönetét fejezte ki a klubnak és tagszervezeteinek, amelyek munkájukkal, közösségi tevékenységükkel, hagyománytiszteletükkel erősítik Székesfehérvárt.

Ugyancsak köszöntötte a megjelenteket Vadon Gábor nyugállományú ezredes, a klub elnöke. Bemutatta a szervezet ötven éves történetének főbb állomásait, a tagságban végbement főbb változásokat, a klub hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét, a közösen eltöltött programokat, illetve az elhunyt klubtagok és honvédek emlékének ápolásáért végzett munkát. 

A jubileumi ünnepség keretében több korábbi klubvezető elevenítette fel emlékeit, személyes élményeit, majd elismerések átadására került sor. A 25 éves, illetve az e feletti tagsággal rendelkező klubtagok emlékérmet, a támogatók és együttműködő partnerek emlékplakettet vehettek át. Kiadták továbbá az elmúlt ötven év történetét összefoglaló emlékkönyvet, melyet minden vendég kézbe vehetett. Az ünnepségen zászlószalagokat kötöttek fel a klub zászlajára, végül a Honvéd Művészegyüttes műsorával zárult a program.  
 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >