Novemberben múlt 101 esztendeje annak, hogy Jankovich Ferenc, Kossuth-, József Attila- és Baumgarten-díjas író és költő megszületett Székesfehérváron, a Széna téren. Szülőházát mára már lebontották, ám attól néhány méterre áll a Városi Könyvtár épülete, melynek falán látható a népszerű irodalmár emlék-domborműve, melyet Székely János Jenő szobrászművész készített. Ezt koszorúzzák ma meg a Vörösmarty Társaság tagjai 17 órakor, majd Vadász Géza tart előadást a reneszánszról.

Jankovich Ferenc verskultúráját és műveltségét tekintve a Nyugathoz köthető. Műveit főként a hazai tájak ihlették: csodálta a természet harmóniáját, szépségét. Bár líráiban a játékosság és a derű meghatározó szerepet kapott, a társadalmi igazságtalanságok mégis mindig elszomorították és írásra késztették.

Első verseskötete, a Kenyérszegés még a II. világháború előtt, Párizsban jelent meg, a háborút pedig Bodajkon vészelte át. Ezen időszakról szól a Csepp a tengerben című naplóregénye is, melyben a folyamatos bujkálást, a harcok borzalmai úgy mutatja be, mint egy olyan emberi sorsot, ami bárhol a világon jellemző lehet. Úgy érezte, a nemzet és a civilizáció hamarosan elpusztul.

Fotó: Temesvári Márta

A felszabadulás után aztán visszanyerte hitét, s verseit újra átszőtte a báj és a romantika. Ebben a hangulatban írta meg egyik legismertebb versét, a Fényes szellők nemzedékének indulóját, ami egy csángó népdal dallamára született.

A költő 1971-ben halt meg. Szülővárosa soha sem feledkezett el róla: tavaly például több alkalommal is megemlékeznek rá irodalmi estek keretében, a Vörösmarty Társaság pedig Román Károly szerkesztésében kiadta válogatott verseskötetét is.