Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Elkezdődött a Humán Hét a Hétvezérben
Elkezdődött a Humán Hét a Hétvezérben Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. április 05.
A művészeti tantárgyak összefogásával szervezik a Hétvezérben a Humán Hetet, amely tegnap délelőtt kezdődött el Györök Borbála képzőművész és divattervező kiállításának megnyitójával. A különböző versenyek, múzeumlátogatások és kincsvadászat mellett nyílt programok is lesznek: csütörtökön színházi estre, jövő kedden pedig jubileumi gálaműsorra várják az érdeklődőket.

 

Tegnap délelőtt kezdődött a Humán Hét a Hétvezérben Györök Borbála képzőművész és divattervező kiállításával, amit két héten keresztül lehet megnézni az iskola aulájában. A gyerekek csütörtökön délután a Művész Kávézóban beszélgethetnek is a művésztervezővel, aki egykor az iskola diákja volt. 

A hét programjai a művészetekről, a humán tantárgyakról szólnak: a gyerekeknek idegen nyelvi, történelmi és paint versenyt, Bendegúz tudáspróbát, valamint olvasópályázatot is hirdettek, ezenkívül mindennap kincsvadászat, múzeumlátogatások, belvárosi séták és különböző kvízek színesítik a programot.

A Humán Hét keretében több nyílt rendezvényt szerveznek, amire szeretettel várják az érdeklődőket. Csütörtökön 17 órakor kezdődik Horváth Gergő önálló estje, Egy lemur vallomásai címmel. Jövő kedden, április 11-én 17 órakor pedig jubileumi gálaműsort adnak a Művészetek Háza színháztermében.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >