Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Jogerős a multicsarnok építési engedélye
Jogerős a multicsarnok építési engedélye Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2017. április 05.
ImageA Kormányhivatal tájékoztatása alapján megvan az Alba Aréna jogerős építési engedélye. Újabb fontos lépéséhez érkezett ezzel a multifunkcionális jég- és rendezvénycsarnok megvalósítása. A mostani döntésnek köszönhetően az elkövetkezendő időszakban sor kerülhet kiviteli tervek elkészítésére, majd a szükséges közbeszerzési eljárások keretében a kivitelezők kiválasztására is.

 

A Modern Városok Program keretében megépülő Alba Aréna nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás. A Budai út mellé tervezett multifunkcionális rendezvény- és jégcsarnok építése kapcsán megítélt félmilliárd forint a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. A város vállalta, hogy elkészíti a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt, valamint a közmű- és útterveket is, az építkezés költségeit pedig az állam biztosítja.

A multicsarnok megvalósítása ütemezetten halad: az elmúlt hetekben, amíg a hatóság az engedélyezést végezte, addig ezzel párhuzamosan a tervezői csapat továbbra is gőzerővel dolgozott. A műszaki tartalmakat és a hatósági előírásokhoz igazodva a terveket sikerült úgy alakítani, hogy közben az építészeti, művészeti elképzelés sem sérült. Ennek köszönhetően egy építészeti megjelenésében is különleges, funkcionálisan korszerű és jól üzemeltethető épület valósulhat meg Székesfehérváron.

Hétfőn ismét fontos szakaszához érkezett a beruházás: a Kormányhivatal arról tájékoztatta Székesfehérvár Önkormányzatát, hogy jogerőre emelkedett az Alba Aréna terveinek engedélyeztetési eljárása. A következő lépés a kiviteli tervek elkészítése, majd a szükséges közbeszerzési eljárások keretében a kivitelezők kiválasztása lesznek, a munkaterület-átadásra és a kivitelezés megkezdésére csak ezt követően kerül majd sor. A tervek szerint 2019 őszétől pedig már mérkőzéseknek és rendezvényeknek adhat otthont az Alba Aréna.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >