Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Idegenben is magabiztos győzelem a REAC ellen Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. december 04.

ImageA Ligakupa D-csoportjában, a 6. fordulóban elmaradt mérkőzésről szóló beszámolót azzal az egy mondattal is el lehetne intézni, hogy a Vidi 4-2-re legyőzte a REAC-ot, a jobbik csapat sima győzelmet aratott szerényebb képességű, de becsülettel iparkodó vetélytársa felett. A valóság azonban ennél kicsit árnyaltabb: ha ténylegesen nem is forgott veszélyben a Vidi győzelme a mérkőzés során, a REAC a második félidő egy rövid szakaszában szorossá tudta tenni a meccset, küzdelemre késztette ellenfelét.

Csapatunk jól kezdett és hamar előnyhöz jutott: Pavlisic és Sitku egymás gondolataira is ráérezve futballozott és ez helyzetekben, illetve gólokban is jelentkezett. Más kérdés, hogy a gyors előny, a fölény talán a tudatalattikban is jelentkezett, mert az első játékrészben a mezőnyfölény ellenére is kevés helyzetet és még kevesebb ziccert jegyezhettünk fel.

A szünetre így is megnyugtató előnnyel vonulhatott az öltözőbe a csapat, és miután Varga István a második félidőre is ászokat húzhatott elő paklijából (Horváth Gábor és Mohl kivételével a bővebb keret valamennyi standard játékosa pályára lépett), bízhattunk benne, hogy el tudjuk kerülni a "kecskeméti forgatókönyvet". Emlékezetes, a KTE ellen, végig jobban játszó, fölényesen vezető csapatunk majdnem eladta előnyét...

Torma gólja még ránk is ijesztett, majd amikor Farkas Balázs pazar találata után az egykori válogatott csatár újabb gólt rúgott, talán még izgulnunk is kellett - szerencsére a folytatásban is az FC Fehérvár játszott fölényben: köszönhetően annak, hogy egyszerűen, jobb futballisták alkotják, mint a REAC-ot. Sitku gólja felért egy andaxinnal, utána már végképp nem lehetett kédéses, hogy a Vidi név mellé három újabb pontot rajzolhatunk a tabellába.

Csapatunk pontelőnnyel áll a D-csoport élén, ésamennyiben szombaton is győzni tud a Népligetben a Ferencváros ellen, ötpontos előnybe kerülhet egyik legfőbb vetélytársával szemben és óriási lépést tesz a továbbjutás felé.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >